2020.12.16. 10:45
Szép eredményeket értek el a félegyházi atlétapalánták
A járványügyi helyzet miatt lényegében a diáksport is vegetál, a kiskunfélegyházi U11-es és U13-as atlétanövendékek számára is. De nekik annyi vigaszuk máris van, mielőtt nagy reményekkel megkezdhetik a jövő esztendőt, hogy az idei évet egy – ha mégoly rendhagyó versenyen is, de – emlékezetesen szép eredménnyel zárták.
Az aranyérmet szerzett U11-es csapat
Fotó: Szentirmay Tamás
November 22–30. között rendezhették meg ugyanis az iskolák a Sport XXI. Alapprogram keretében az utánpótlás-atlétikai teremversenyt. A Dél-Alföld régióban három megye, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád hasonló korú atlétái mérhették össze tudásukat.
A vírushelyzet miatt az U11-es és az U13-as korosztály valamennyi résztvevője saját iskolájában végezhette el a kiadott feladatokat, az iskolák a versenyen csak saját tanulókkal indulhattak. A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola diákjai, kiegészülve a Jogging Plus Sportegyesületbe leigazolt atlétáival együtt, remek eredményt értek el. A lelkes kis versenyzők különböző versenyszámokban mérettették meg magukat. U11-es korosztály: sprintváltó, szökdelőváltó, helyből hármas váltott lábú szökdelés, medicinlabda-lökés melltől, hosszú gátváltó.
U13-as korosztály: sprintváltó, magasugrás, helyből ötös váltott lábú szökdelés, medicinlabda-lökés melltől, hosszú gátváltó.
Az U11-es csapat első helyet szerzett, tagjai: Takács Luca, Illés Sára, Rekedt-Nagy Panni, Alács Emese, Lantos Boglárka, Lőrincz Bertalan, Fekete-Gürtler Bence, Szerencsés-Fekete Dávid. Az U13-as pedig a harmadik helyen végzett. Csapattagok: Varga Nóra, Kovács Réka, Karsai Hédi, Beke Kitti, Kiss Gergő, Huszár-Fábián Henrik, Mák Zsombor, Abonyi Ákos. Felkészítők: Dinnyés-Kis Zsuzsanna, Erdősné Kurucz Kornélia és Rekedt-Nagy Zoltán.