A baba hozta újra Kecskemétre Kenderes Dórát

– Mióta röplabdázol, és miért ezt a sportágat választottad?

– Tizenegy éve. Az egy pillanatig nem volt kérdés, hogy a sport jelen lesz az életemben, hiszen az édesapám válogatott kosárlabdázó volt, és anyukám is magas szinten művelte a sportágat. Így én is a kosár irányába indultam el, de hamar kiderült, hogy a térdem alkalmatlan arra a hirtelen mozgásformára, amit az a sportág igényel, ezért váltottam. 14-15 évesen egy teljesen új egyesületben tanultam meg a röplabda alapjait. Míg mások erősen kamaszodtak abban a korban, én a röplabda szerelmese lettem. Több klubban is megfordultam. A fővárosi Koch Röplabda Akadémián kezdtem, ott Koch Róbert, Csizmadia Szabolcs, Horváth András, Hiervarter Ákos tanította meg az alapokat. Aztán a Kecskeméti Sportiskolánál Szappanos Tibor lett az edzőm, majd a Röpke SE csapatánál Szappanos Máté. Jelenleg Csala Bernát, Kása Róbert és Kovács Attila foglalkoznak velünk. De nem szeretném kihagyni a felsorolásból Berkes Zoltánt sem, aki a Szeged EHÖK SE, illetve Kovács Istvánt sem, aki a Honvéd Zrínyi SE csapatánál volt a mesterem.

– Több városban, több egyesületben is megfordultál.

– Dombóváron születtem, majd Budapesten éltünk, én ott találkoztam a röplabdával. Azután anyukám Kecskeméten találta meg az igazit, ezért ide költöztünk. Azt követően Szegedre kerültem, mert oda jártam egyetemre, majd pedig magánéleti okokból költöztem vissza Budapestre. Miután a kislányom, Bella megszületett, a család közelsége miatt költöztünk vissza Kecskemétre.

– Mikor is született a kislányod?

– Annabella 2018. április 14-én jött a világra Budapesten, és május elsején már Kecskeméten laktunk. Korábban megismertem ezt a várost, és mindig is tudtam, hogyha családom lesz, vissza szeretnék költözni ide, mert családcentrikus városnak tartom. Szerencsére a párom hamar alkalmazkodott az új helyzethez, és hamar megtalálta számára a megfelelő munkát és focicsapatot is a hírös városban.

– Amikor édesanya lettél, megfordult a fejedben, hogy nem is lesz már szükséged a röpire?

– Miután megszületett a kislányom, és újra visszaköltöztünk Kecskemétre, szinte azonnal egyeztettem több volt csapattársammal, akik akkor Kecskeméten játszottak, hogy mi újság az itteni jelenlegi röplabdaegyüttessel. Tehát eszembe sem jutott, hogy ne folytassam. Bella még csak három hónapos volt, amikor egy csodálatos pótmama segítségének köszönhetően részt vettem a balatoni edzőtáborban. Tisztában voltam azzal is, hogy anyaként is szükségem lesz egy kis énidőre, ezt jelentette nekem az első évben a röplabda. Természetesen hatalmas köszönet jár ezért közvetlenül a vőlegényemnek és az édesanyámnak is, akik felváltva vigyáztak az edzések idején a kislányra. Nekem fontos maradt a röplabda, a segítségével egyszerre tudtam kikapcsolódni és újratöltődni is. Márpedig ez fontos, mert meggyőződésem, hogyha boldog az anya, akkor boldog a baba is.

– Fiatal anyukaként hogyan alakult át az életed a járvány következtében?

– Bella januárban kezdte a bölcsit és megmondom őszintén, nem volt egyszerű a beszoktatás. Nagyjából egy hónap kellett hozzá, hogy mindketten megszokjuk, ő is meg én is. Majd márciusban összesen két napot tölthetett a bölcsiben, neki tehát nem volt nehéz visszarázódni, nekem annál inkább. Két hete kezdtem dolgozni, mielőtt a járvány ténylegesen felütötte a fejét Magyarországon. Imádom a munkámat, mindig is szerettem dolgozni, ezért iszonyatosan nagy energiákat szabadított fel bennem. Most pedig újra itthon vagyok, lassan két teljes hónapja. A szokásos napi rutinunk beállt, annyi kivétellel, hogy nem megyünk boltba és nincs játszótér. Legalábbis eddig nem volt. De mi itt vagyunk egymásnak. Pofonként ért, hogyan tud a világ megváltozni egyik napról a másikra. Szerencsére szembe jött velem egy csodálatos lehetőség, ezért jelenleg online dolgozom, egy telefonnal és laptoppal, saját időbeosztás szerint, ami nagyon fontos a jelen helyzetben édesanyaként.

– Te, mint csapatkapitány milyen módon fogod össze a csapatot, így, hogy mindenki távol van egymástól?

– Őszinte leszek, ez most egy nagyon nehéz helyzet. Heti egy közös online edzés van, amelyen sokszor nagyon kevesen tudunk jelen lenni, mert bár ugyan kint járvány van, de az élet azért nem állt meg. Sok az érettségiző a csapatban és van jó pár egyetemistánk is. Az online oktatás feladta a leckét az iskolásoknak. Sokunknak a munkában is megváltozott a rendszer, ezért teljesen más ütemben élünk. Manapság főleg egyénileg edzünk. Ez szerintem egy csapat számára a legnehezebb. Egy biztos, a szívünk egy célért dobban és alig várjuk újra a közös munkát, hiszen az online edzés egy jobb híján megoldás, ami még csak nem is hasonlít az igazira. Nem lehet megdicsérni a másikat egy jó blokknál, ütésnél, fogadásnál, nem lehet összeszaladni és kiabálni. Nincs háló, nincs ellenfél, nincs pontöröm. Ez mind elképesztően hiányzik, de tudom, hogy sokan átértékeljük ezt az itthoni létet, és ha egyszer újra a teremben lehetünk együtt, az megfizethetetlen boldogság lesz.