Közgyűlés

2 órája

Megkezdte működését a majsai képviselő-testület – galériával

A 2024 júniusi önkormányzati választások eredménye alapján októbertől hivatalba lépett az új képviselő-testület Kiskunmajsán. Az új közgyűlés a Konecsni György Művelődési Központ rendezvénytermében tartotta alakuló ülését, ahol esküt tettek a megválasztott képviselők, Patkós Zsolt újraválasztott polgármester és Serbán György Norbert a képviselő-testület által megválasztott új alpolgármester.

Pozsgai Ákos

Az új képviselő-testület alakuló üléséről igazoltan volt távol Kissné Rádóczi Katalin és Rávai Mónika képviselő. A közgyűlés tagjai elsőként dr. Balogh Roxána, a Helyi Választási Biztosság elnökének beszámolóját hallgatták meg a júniusi önkormányzati választás előkészületeiről, a választási bizottság munkájáról és az önkormányzati választások eredményéről.

Megkezdte működését a majsai képviselő-testület
Fotó: Pozsgai Ákos

– Kiskunmajsán nyolc egyéni választókerületet alakítottak ki, ezen belül pedig 10 szavazókör volt, ahol a választópolgárok leadhatták szavazataikat. A választási kampány és a szavazás rendben lezajlott, a névjegyzékben szereplő 9078 választópolgár közül 4518 fő élt szavazati jogával, amely 49,77 százalékos részvételt jelentett, a kampánytevékenységgel összefüggésben kifogást nem nyújtott be senki, a szavazás napján rendkívüli esemény nem történt, jogorvoslati kérelem a Helyi Választási Bizottsághoz nem érkezett – hangzott el a tájékoztatóban.

A polgármesterjelöltek közül Patkós Zsolt (Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum) 2918 szavazattal, 66,87 százalékkal győzött, aki második ciklusát kezdte meg a város élén.

Megválasztott képviselők az egyéni választókerületekben: 1.Pammer Norbert (Fidesz-KDNP-NF), 2. Czinkóczi Jenő (Fidesz-KDNP-NF), 3. Serbán György Norbert (Fidesz-KDNP-NF), 4. Patyi Szabolcs (Független), 5. Rávai Mónika (Fidesz-KDNP-NF), 6. Papp Eliza (Fidesz-KDNP-NF), 7. Szikora István (Fidesz-KDNP-NF), 8. Dobóné Czinkóczi Erzsébet (Fidesz-KDNP-NF).

A töredékszavazatok alapján megválasztott kompenzációs listán a képviselő-testületbe bejutott képviselők: Czinkóczi Sándorné (DK), Kissné Rádóczi Katalin (DK), Nyerges Péterné (Fidesz-KDNP-NF).

Mivel Patkós Zsolt polgármester képviselőként nem indult a választáson, így a 11 választott képviselő között sem szerepel, azonban a törvényi előírásoknak megfelelően a képviselő-testület kiegészül a polgármester személyével, így 12 fővel megalakult az új képviselő-testület.

Az új képviselő-testület módosította Szervezeti és Működési Szabályzatát, majd Patkós Zsolt polgármester javaslatára egyhangú döntéssel választották meg Serbán György Norbertet főállású alpolgármesternek. A vonatkozó jogszabály értelmében a testület elfogadta a polgármester és az alpolgármester illetményének és költségtérítésének összegét is.

Patkós Zsolt polgármester program beszédében kiemelte az utak felújítását, hogy támogatják a lakossági járdaépítéseket, kiemelt hangsúlyt helyeznek az Ipari Park munkahelyteremtő beruházásaira, tovább korszerűsítik energetikailag az önkormányzati intézményeket, a városban újabb az elektromos autók töltésére alkalmas töltőállomásokat telepítenek, folytatják a nagyforgalmú kijelölt gyalogátkelők kiegészítő biztonsági eszközökkel való felszerelését, fejlesztik a nagycsoportos óvodások és első osztályos gyermekek számára az úszás előkészítő programot, tovább fejlesztik és finanszírozzák az önkormányzati óvodák számára az iskolai felkészítést szolgáló képességfejlesztő programokat, valamint kiemelten támogatják a polgárőrség és a rendőrség, közbiztonság érdekében kifejtett munkáját, fejlesztik a városi köztéri figyelő kamerarendszert, és lakossági kamerarendszer támogatást indítanak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában