Neumann János Egyetem

2 órája

A GAMF Kar alapításának 60. évfordulóját ünnepelték Kecskeméten – galériával

A Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara alapításának 60. évfordulóját ünnepelték csütörtök este az egyetem Campus-án, jubileumi gálavacsora keretében. A gálán a GAMF Kar partnerei vettek részt.

Horváth Péter

Dr. Tóth Ákos, az NJE GAMF Kar oktatási dékánhelyettesének tárogatójátéka után dr. Fülöp Tamás rektor köszöntőjében elmondta, hogy a 60 év nemcsak egy szervezeti egység ünnepe, hanem egy hosszú múltra visszatekintő, számottevő gazdasági-társadalmi presztízzsel rendelkező intézmény és szakmai közösség ünnepe. Hagyomány és jövőképesség, értékteremtés és innováció – sorolta a rektor a GAMF Kart leginkább jellemző fogalmakat, és kiemelte, hogy a kar közössége mindig előremutató válaszokat talált az adott kor nehézségeire és feladataira. 

GAMF Kar, Kecskemét, ünnepség
Dr. Fülöp Tamás rektor is köszöntőt mondott a GAMF Kar alapításának 60. évfordulója alkalmából
Fotó: Horváth Péter

– A GAMF Kar az elmúlt évtizedekben komplex és számottevő társadalomfejlesztő hatást gyakorolt és gyakorol a mai napig a szűkebb és tágabb környezetére. Az intézmény  egykori és jelenlegi hallgatói nélkül szellemi kisugárzása, a felsőoktatás gazdaságélénkítő és közösségszervező hatása nélkül a város, a térség és az ország fejlődése sem azt a pályát futhat volna be, amit a jelenkor tükröz – méltatta a kar hatását a rektor, és hozzátette: ezek nélkül az egyetem ma sem lenne az a vonzó felsőoktatási intézmény, amivé vált. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi 60 évben a GAMF-on végzett több mint 17 ezer diplomás műszaki értelmiségi, és a közel 2500 tanár és kutató felbecsülhetetlen szellemi, gazdasági és innovációs teljesítménnyel járult hozzá a város a térség és a nemzetgazdaság fejlődéséhez.

A rektor elmondta, hogy a GAMF mindig jó válaszokat talált a kihívásokra, többek között a technológiai fejlődés folyamatos követésével, a hallgatói létszám és a képzési kínálat bővítésével, vagy éppen a duális képzés bevezetésével. Fülöp Tamás feladatként jelölte meg, hogy a kar az elkövetkező 60 évben is a jövő mérnökeinek, informatikusainak, innovátorainak közössége legyen.

A helyettes államtitkár is részt vett az eseményen

– A műszaki informatikai képzés a felsőoktatás olyan területe, amely nemcsak a diákok jövőjét határozza meg, hanem az ország versenyképességét is alapjaiban befolyásolja – mondta Pósánné Rácz Annamária, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Mint fogalmazott, szüksége van a gazdaságnak és a tudományos szférának azokra a hozzáértő szakemberekre, akik a műszaki, természettudományos és informatikai szakterületeken jelentkező kihívásokra releváns válaszokat tudnak adni. A kapcsolódó tudás, az érdeklődés a műszaki és informatikai ismeretek iránt a gazdasági növekedés és innováció motorja – tette hozzá.

GAMF Kar, Kecskemét, ünnepség
Pósánné Rácz Annamária, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára
Fotó: Horváth Péter

A helyettes államtitkár felidézte: a kormány az elmúlt években a felsőoktatás bővítéseként indította el azt a versenyképességi modellprogramot, amelynek keretében a megújult egyetemi intézményrendszer újabb lendületet vett. Az egyetemeket összekötötték a gazdasági szereplőkkel, rugalmasabbá tették működésüket, a felsőoktatási intézmények finanszírozását új alapokra helyezték – fejtette ki.

Pósánné Rácz Annamária kiemelte, hogy az új magyar felsőoktatási modell négy alappillérre épül: a versenyképesség sikere látható az egyetemek nemzetközi rangsorokban bekövetkezett előrelépésében, rugalmassága és autonómiája például a megújult felvételi rendszerben.

A több évre szóló finanszírozási megállapodások pedig gazdálkodási, pénzügyi kiszámíthatóságot jelentenek. Összességében a modellváltás szervezeti, intézményi, pénzügyi és akadémiai szabadsággal jár – tette hozzá.

Továbbra is töretlen a GAMF Kar népszerűsége

A helyettes államtitkár szerint a jelentkezők bizalma egyértelmű a magyar felsőoktatás iránt, hiszen nőtt a felvettek száma, csökkent a lemorzsolódás, és többen járnak a műszaki, természettudományos, mérnök- és informatikai szakokra. Az egyetemek és a gazdaság összekapcsolódásának sikerét mutatja, hogy 44 százalékkal nőtt azoknak a hallgatóknak az aránya, akik ezeken a területeken tanulhatnak. A Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karának csaknem 4500 hallgatója közül majdnem százan külföldiek, és idén csaknem 1300 új hallgató nyert felvételt.

Hangsúlyozta: összességében elmondható, hogy a vidéki egyetemekre felvettek száma is átlagon felül nőtt, idén minden második felvett vidéki felsőoktatási intézményben kezdte meg tanulmányait – tette hozzá.

Mint mondta: a kormány meggyőződése, hogy a siker kulcsa az egyetemek, a vállalatok és a kutatóintézetek közötti együttműködésben rejlik. A GAMF 60 éves története példaértékű, hiszen jelentős szerepet játszik a magyar gazdaság és társadalom fejlődésében.

Pósánné Rácz Annamária szerint a magyar gazdaság fejlődését, a magas hozzáadott értékelőállítás képességének fejlesztését szolgáló műszaki és informatikai képzés kiemelt szerepe és jelentősége vitathatatlan. A kecskeméti egyetem kiemelt szerepet tölt be a kutatás-fejlesztésben és innovációban, amely révén intézményközi, vállalati és nemzetközi kapcsolataik tovább erősödnek – fogalmazott.

Óriási mérföldkőhöz érkezett az intézmény

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere arról beszélt, hogy óriási mérföldkőhöz érkezett az intézmény, ami jelentősen befolyásolja a város életét és fejlődését.

Felidézte, hogy a GAMF német mintára – az országban elsőként – 2012-ben bevezette a partnercégekkel szoros együttműködésben a duális képzési formát. A gyakorlatorientált „kecskeméti modell” azóta országos mintává vált – tette hozzá.

Dr. Kovács Lóránt, a GAMF Kar dékánja felidézte az intézményi egység történetét, majd átadta a kar frissen alapított díját, elsőként Szemerey Szabolcsnak, a Neumann János Egyetemért Alapítvány stratégiai igazgatója kapta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában