Kecskemét

2 órája

Lebuktak a zugbontósok, vádat emelt ellenük az ügyészség

A Kecskeméti Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat két férfival szemben, akik egy tanyán engedély nélkül bontottak és tároltak autókat – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

Horváth Péter

A vád szerint a többszörösen büntetett férfiak 2022 tavaszán egyikük bérelt kecskeméti tanyáján bontásra váró autókat, alkatrészeket, gumiabroncsokat, továbbá kárpit elemeket és egyéb hulladékot tároltak. A vádlottak a járműveket szétbontották és az alkatrészeket az udvaron tárolták, valamint fémkereskedőknek adták el. Amire nem volt szükségük, az elégették egy olajos hordóban.

vádat emelt, autó bontók, kecskemét
A Kecskeméti Járási Ügyészség  vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik  engedély nélkül bontottak és tároltak autókat
Fotó: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

A hulladékká vált gépjármű bontása csak a hulladékgazdálkodási hatóság által kiadott engedély alapján végezhető, amivel a vádlottak nem rendelkeztek.

Az ügyészség szerint a járművek bontásából származó anyagok hulladéknak, egyes elemek – így az akkumulátorok, klímagáz, üzemanyagok, valamint fékfolyadék – ráadásul veszélyes hulladéknak minősülnek és alkalmasak az emberi élet, testi épség, egészség, továbbá a környezet más élő szervezeteinek veszélyeztetésére.

A vádhatóság mindkét férfit – egyiküket mint visszaesőt – veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolja, és ezért végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést indítványoz ellenük – zárul az ügyészség közleménye.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában