3 órája
Aszfaltozás és útlezárások miatt ezeken a helyeken korlátozzák a forgalmat
Cikkünkben összegyűjtöttük, hol kell forgalomkorlátozásra számítani szerdán Bács-Kiskunban.
Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást szerdára vonatkozóan.
Áradások miatti lezárások:
Bács-Kiskun vármegyében,
– a Dunavecse révhez vezető utat (51342-es jelű út), a 3-as és a 5-ös kilométer között az árvíz miatt lezárták.
– a Géderlaki révhez vezető út sem járható. (51347-es jelű út)
– a Solt révhez vezető utat is lezárták a 3-as kilométernél. (51344-es jelű út)
– a Nagybaracska-Mohács összekötő út is zárva van. (5107-es jelű út)
Gyorsforgalmi utak:
Az M5-ös autópályán,
A műszaki átjárókat takarítják Röszke felé a 19-es és a 30-as kilométer között. Mozgó terelés mellett a belső sávot kerítik el a forgalom elől. Hasonló munkákat végeznek ma Kecskemétnél is, a 81-es és a 90-es kilométer között.
Lajosmizse és Kecskemét között forgalomterelés lassítja az autósokat. A 63-as és a 72-es kilométer között Röszke felé lezárták a külső és a leálló sávot. A forgalmat a belső sávra, illetve az ellenkező oldal belső sávjára terelik. A főváros felé vezető oldalon a járműveket sávelhúzással a külső és a leálló sávra irányítják.
Főutak:
Az 51-es főúton, Bátmonostoron, a 170-es kilométer közelében aszfaltoznak. A félpályás lezárásnál jelzőőrök segítik a közlekedést.
Az 52-es főúton, Fülöpszállás átkelési szakaszán, a 35-ös kilométernél a vasúti átjárót újítják fel. A forgalmat terelőútra irányítják.
Az 53-as főúton Dunatetétlen térségében ma javítják a burkolatot. Az 5-ös és a 9-es kilométer között rövid szakaszon csak a fél útpálya járható, jelzőőrök segítik a közlekedést.
Az 53-as főúton, Soltvadkert határában, a 36-os kilométernél a vasúti átjárót építik, ezért azt lezárták. A forgalmat ideiglenes terelőútra irányítják.
Az 54-es főúton, Bócsa és Kecel között napközben több helyen is hídkarbantartási munkákat végeznek. A 35-ös és az 58-as kilométer között helyenként félpályás útzárra kell számítani.
Alsóbbrendű utak:
Bács-Kiskun vármegyében,
– az 5205-ös jelű Örkény-Tass összekötő úton, Kunszentmiklósnál felújítják a vasúti átjárót. A 34-es kilométernél a járműveket helyben kiépített terelőútra irányítják.
– Dunatetétlen közelében átereszt építenek az 5305-ös jelű Dunatetétlen-Harta összekötő úton. Az 5-ös kilométernél az utat lezárták, a forgalom egy párhuzamosan kiépített terelőúton halad.
Kamionstop:
A következő kamionstop szeptember 28 szombat 22 órától, szeptember 29 vasárnap 22 óráig lesz érvényben.