Támogatás

2024.08.27. 18:45

A horgászturizmust fejlesztenék Jánoshalmán

Összesen 87,95 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert a jánoshalmi önkormányzat a helyi horgásztó partján lévő romos épület felújítására. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében várhatóan 2025 végére valósul meg.

Pozsgai Ákos

Az 57 négyzetméteres alapterületű kiszolgáló épületben a felújítás során mosdókat, közösségi teret, konyhát és irodát alakítanak ki és építenek egy ötven fő befogadására alkalmas esőbeállót is.

horgászat, fejlesztés, támogatás
Forrás:  shutterstock.com / illusztráció

A tervezett fejlesztésben szerepel továbbá a tó körül sétány létesítése, valamint bekötőút építése a kiszolgáló épület és a Fürdő utca között. A sétány mentén információs táblákat helyeznek majd ki, valamint a kiszolgáló épület mellett, a bekötőút végén négy parkolóhelyet is kialakítanak, amelyekből egy akadálymentes lesz.

A Fürdő utcai tónak és környezetének a fejlesztése után a horgászok és vendégeik számára nyújt majd kényelmesebb és korszerűbb infrastruktúrával rendelkező helyszínt a szabadidejük eltöltéséhez. A területen gyerektáborok szervezésére is lehetőség nyílik majd és a szabadidőt hasznosan eltöltött egyéb foglalkozásokra is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában