Rendezvény

2024.07.15. 20:48

Jótékonysági halászléfőző versenyt rendeztek Tasson

Második alkalommal rendezte meg jótékony célú halászlé főző versenyét a Tassi Helytörténeti Egyesület az önkormányzat és más civil szervezetek támogatásával.

Gulyás Sándor

A rendezvény ismét a tassi múzeum és közösségi tér megvalósítását volt hivatott elősegíteni, amely kivitelezését az egyesület már megkezdte. A rendezvényre a Napsugár Ifjúsági Tábor területén került sor, ahol a rekkenő hőség ellenére az árnyas fák alatti hűvös optimális körülményeket teremtett. A csapatok kilenc óra után kezdtek neki az előkészítésnek, majd a főzésnek. Minden pályázó „tassi halászlét” készített, ami a klasszikus tiszai stílust, az előfőzött, paszírozott módszert követi. Azért tassi, mert kizárólag tassi halból készül. A zsűri, melynek elnöke Szél István volt, hirdette ki az eredményt, és egyben értékelte is a beadott munkákat. Az első helyet Fazekas-Horváth Team nyerte el, második lett Kovács Csaba, a harmadikon a Horváth csapat végzett.

Tass, halászléfőző, verseny
Jótékonysági halászléfőző versenyt rendeztek Tasson 
Fotó: Tassi Helytörténeti Egyesület

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!