Egészséges életmód

2024.08.22. 20:36

Minden évben közös futással emlékeznek településük alapítására a kisszállásiak – galériával, videóval

2021-ben szervezték meg először a Kisszállási Történelmi Emlékfutást, a falu alapításának 150. évfordulóján. A szervező Kisszállási Sport Club célja a megemlékezésen túl, hogy minél több falubelit buzdítsanak a rendszeres mozgásra és az egészséges életmódra.

Pozsgai Ákos

A helyi sportpályán közös zenés bemelegítéssel készültek a résztvevők a közös futásra folytatva a négy évvel ezelőtt elkezdett hagyományt. – Az első alkalommal a kitűzött cél az volt, hogy a résztvevők, közösen összesen fussanak le együtt minimum 150 kilométert, ezt sikerült is teljesíteni, mert bőven 200 kilométer fölötti távot teljesítettek – mondta el hírportálunknak Tóbiás Anna egyetemista, aki édesapjával, Tóbiás Zoltánnal szervezik együtt minden évben az emlékfutást.

futás, történelmi emlékfutás, Kisszállás
A szervező Kisszállási Sport Club célja, hogy minél több falubelit buzdítsanak a rendszeres mozgásra és az egészséges életmódra
Fotó: Pozsgai Ákos

Zoltán ötven éves volt, amikor 2021-ben lefutotta először a fél maratont Budapesten. Az esemény kiváló hangulata ragadta meg őt és lányát, és ezen felbuzdulva határozták el, hogy Kisszálláson is szerveznek közösségi futást, csak kisebb távokon, amelynek apropója volt a település alapításának centenáriuma.

Azóta minden évben együtt futnak a kisszállásiak, az eddigi cél az volt, hogy közösen az előző évi teljesítményt felülmúlják együtt, idén azonban annyiban változtak a kitűzött célok, hogy mindenki a saját korábbi teljesítményét szárnyalja túl.

Mindenki számára nyitott a program, a kétévesektől a hetvenévesekig, a legkisebbeknek a legrövidebb táv 200 méter volt. Majd 500 méter és 1 kilométertől mindenki amennyit teljesíteni tudott, annyit futott. A legtöbb, amit futottak a felnőtt résztvevők, fejenként 10 kilométer volt. Mivel családtagok, barátok a környező településekről is érkeznek minden évben, így a sportesemény már nem csak a kisszállásiaké.

A szervezők célja a falualapítás évfordulójáról való megemlékezés mellett az is, hogy minél többeket rávegyenek a rendszeres mozgásra és az egészséges életmódot népszerűsítsék. Idén a különböző korcsoportokban két-három éve indult futball utánpótlást népszerűsítették, ők tartottak bemutató edzést a közös futás után, kedvet csinálva a focihoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában