Jótékonysági koncert

2024.07.31. 12:44

Agárdi Szilvia énekelt a Támaszpont halasi rendezvényén – galériával

Jótékonysági koncertet szervezett a kiskunhalasi református nagy templomba a Támaszpont Alapítvány, melyen Agárdi Szilvia énekes, esélyegyenlőségi aktivista lépett fel.

Pozsgai Ákos

Az Ékes Kapu Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon, a Filadelfia Integrált Szociális Intézmény Bajcsy-Zsilinszky utcai foglalkoztatója és a Kiskunhalasi Református Egyházközség Benjámin Lakóotthona számára szervezett jótékonysági koncertre Agárdi Szilvia énekesnőt hívta meg a Támaszpont Alapítvány. A megtelt padsorokban ott voltak a támogatott intézmények lakó is, akiknek a mindennapjait segítik majd a koncert bevételével – mondta el Ekéné Misándi Klára, a Támaszpont Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Agárdy Szilvia, rendezvény, Kiskunhalas
Agárdi Szilvia énekes, esélyegyenlőségi aktivista lépett fel a rendezvényen
Fotó: Pozsgai Ákos

Agárdi Szilvia, a 2012-es The Voice – Magyarország hangja döntőse és az Eurovíziós Dalfesztivál magyar nemzeti válogatójának résztvevője volt 2013-ban és 2016-ban, valamint Pál Dénessel duettet énekelve indultak A Dal 2013 című műsorban, a Szíveddel láss című dallal, mellyel a verseny döntőjéig jutottak el. 

2015-ben Krakkóban a nemzetközi dalfesztiválon elhozta az első helyezést az It Is Love című dalával, majd 2016-ban ismét bejutott A Dal című műsorba. 2023-ban pedig Kovács Kati Úgy szeretném meghálálni című dalával megnyerte a Csináljuk a fesztivált! című zenés showműsor nyolcadik évadát. Szilvia azóta szólóban folytatja munkáját, Aranyharang díjat kapott.

Az énekes, esélyegyenlőségi aktivista a sok ismert dal között a halasi református templomban is elénekelte az Úgy szeretném meghálálni című dalt, amit a többi dallal együtt hatalmas vastapssal köszönt meg neki a közönség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!