3 órája
Csak egy rossz nap
Ahogyan az utóbbi hetekben minden reggel, így tegnap is fáradtan ébredtem. Csigalassúsággal, de végül sikerült elindulnom. Aztán úgy tűnt, jó, hogy nem siettem, ugyanis csak azzal a hozzáállással sikerült átvészelnem ezt a huszonnégy órát, hogy arra gondoltam, ez csak egy rossz nap. Lesz majd jobb is.
A nehezen indult napomon annak érdekében, hogy biztosan időben célba érjek, az autópályát választottam, remélve, hogy így nem kell a reggeli csúcsban döcögnöm. A megengedett legnagyobb sebességgel haladtam, ám ez sokak számára kevésnek bizonyult. Egy-egy előzésnél igencsak igyekeznem kellett vissza a belső sávba, mert a nyomomban lihegtek a türelmetlen sofőrök, akiknek a százharmincas tempó kevésnek bizonyult. Néhány cifra káromkodás akaratlanul is kicsúszott a számon a felelőtlen viselkedésük miatt.
Fotó: shutterstock.com
Kiszállva a „ringből” sem lett sokkal jobb a helyzet, bizonytalankodó álomkórosok lassították a haladást. A percek gyorsabban múltak a kelleténél, így legszívesebben kicsit rátapostam volna a gázpedálra, de nem igazán nyílott rá lehetőségem. A városban húsz perc alatt mindössze hat kilométert haladtam. Ekkor éreztem másodjára, hogy ez nem az én napom. A parkolás, vagyis inkább a pofátlan, másfél autónyi helyet elfoglaló sofőrtársaim viselkedése tovább rontotta az amúgy sem felhőtlen hangulatom.
Szerencsére a munkakezdés előtt akadt néhány percem arra, hogy beugorjak a boltba egy kis harapnivalóért. Bár ne tettem volna. Az üzletben ugyan nem volt tumultus, de a tétován nézelődő időmilliomos vásárlók nem tettek jót a már amúgy is meggyengült idegrendszeremnek. Ez csak egy rossz nap, lesz jobb is, nyugtattam magam a pénztár előtt várakozva. Különben sincs már ma semmi dolgom. Mindössze el kell végezni a rám váró munkahelyi feladatokat, abban reménykedve, hogy senki olyanba nem botlom, aki tovább feszíti a húrt, és hagyja, hogy a rossznak induló nap végül jobb legyen.
