Tücsök vagy hangya?

Kettős érzésekkel viszonyulok a nyárhoz. Ilyenkor a La Fontaine meséjéből jól ismert tücsök és a hangya viaskodik bennem. Szeretnék egyszerre mindkettő lenni. Szeretnék a tücsök bőrébe bújni, aki egész nyáron csak hegedül és élvezi az életet. Ugyanakkor a hangyaszorgalom is dolgozik bennem. 

Háziasszonyként szeretnék hangyamódra mindenfélét elraktározni télire. Ha kimegyek a piacra, látom, hogy roskadoznak az elárusítók pultjai, szebbnél szebb zöldségek és gyümölcsök közül lehet válogatni. Szeretnék belőlük a lehető legtöbbet eltenni, hogy megörvendeztessem vele a családomat. Szeretnék gyümölcsöt befőzni, lekvárokat, szörpöket készíteni, savanyítani, paradicsomot, lecsót elrakni. De valamit mégsem csinálok jól, mert a terveimnek csak a töredékét tudom megvalósítani. Nem tudom, hogy az időmet osztom be rosszul vagy inkább túl sokat akarok?

És miközben ezen agyalok, a tücsök énem csábít a szabadtéri koncertekre, színházi előadásokra, vízpartra, grillpartikra, fesztiválokra, vitorláshajóra, túrákra, edzőterembe, a futópályára… Végtelenségig sorolhatnám azokat az eseményeket, helyszíneket, ahová szeretnék a nyáron eljutni. De végül ezekből is csak néhány válik valóra.

Nem is értem, mások hogyan csinálják? Mert ha pörgetem a közösségi oldalakat, azt látom, hogy az ismerőseim közül nagyon sokan mindig más-más helyszínről posztolnak, tobzódnak a programokban. Azt éreztetik velem, hogy na, tessék, erről is lemaradtál! 

Aztán azzal nyugtatom magam, hogy túl van pozícionálva a nyár. Túl sokat várunk tőle, miközben kikapcsolódni, pihenni ősszel és télen is lehet, viszont befőzni, savanyítani már kevésbé. 

A másik problémát abban látom, hogy míg a hangyák mindent közösségben csinálnak, addig mi, mai nők, mindent magunk akarunk megcsinálni, és közben csodálkozunk, hogy nem tudunk helytállni egyszerre több fronton: a konyhában, a munkahelyen, a családban, a házasságban, a barátságban, a rokonságban. Elfelejtettük, hogy egykor nagyanyáink sem egyedül végezték a nagyobb munkákat. Több generáció fogott össze és segítették egymást, az együtt végzett munkának pedig közösségkovácsoló ereje volt. A munka gyümölcsét együtt élvezték, akár meg is ünnepelték. (Az ünnepen pedig a tücsök muzsikált!)