Ötkarikás bosszankodás

Vizi Zalán

Javában zajlik az olimpia Párizsban, több magyar vonatkozású sporteseményen vagyunk túl, és sok esetben körömrágós izgalmakat kellett átélnünk – hát még a sportolóknak. A stressz-szintet nem kímélő mérkőzések sorába tartozott a magyar férfi vízilabda-válogatott első csoportmérkőzése is, amikor a mieink a házigazda franciákat csupán egy góllal, 13–12-re győzték le. A találkozó elején a tv-közvetítésben probléma akadt, hosszú ideig nem lehetett látni az eredményjelzőt. Nem a mérkőzést, hanem csak az eredményt. Persze, ez tud bosszantó lenni, de a közösségi médiában tapasztaltak még jobban felbosszantottak. Egy kis technikai hibáért az internet kommentelő népe rögtön a legmelegebb éghajlatra kívánta a hibáért felelősöket. 2024-ben járunk, amikor a 33. nyári ötkarikás játékok idejére eljutottunk odáig, hogy egy gombnyomásra az ÖSSZES sporteseményt élőben követhetjük akár a tv-ben, akár online. Több mint tízezer sportoló van ott Párizsban, képzelhetjük, mi munka van abban, hogy minden sportpillanatot élőben mutassanak a tévés kollégák. De a kommentszekció lelkes serege egy kis hiba után már életkedvét veszti. Azt gondolom, azzal, hogy ilyen felgyorsult világban élünk és mindent IS elérhetünk online, az emberek az érzelmeiket sok esetben nem tudják kordában tartani. Régen nem volt hétfőnként tévéadás. Vajon milyen hatással lenne az emberiségre, ha hétfőnként nem internetezhetnénk? 

jegyzet, olimpia, Párizs, sportolók
Illusztráció
Fotó: Shutterstock