Szerencsénk volt

Az elmúlt csaknem két évszázadban a legjelentősebb történelmi sorsfordulók egyike az 1848–49-es forradalom és szabadságharc volt. Az elődeink kőkeményen küzdöttek, becsülettel helytálltak a csatamezőkön, végül a kor két nagyhatalma együttes erővel verte le a magyarság első forradalmát. 
A forradalmi követelések egy része, így a jobbágyfelszabadítás, a közös teherviselés, az évenkénti országgyűlés megtartása, felelős minisztériumok kialakítása, igaz később, de megvalósultak. Egyet a mi politikusainknak meg kellett tanulniuk: a rendszerváltást csak akkor lehet végigvinni, ha ehhez a külpolitikai helyzet lehetőséget ad. Az 1848-as forralom elindulásához lökést adott a „népek tavasza”, de a sikeres befejezéshez ez már kevés volt. Az orosz cár 200 ezer fős ármádiájával és Ferenc József osztrák császár hadseregével nem bírt a fiatal honvédségünk. Érdekes, hogy 1956-ban a külpolitikai tényezők szintén nem kedveztek a forradalmároknak. Az USA és Nyugat-Európa nem támogatta a forradalmunkat, a szovjet hadsereg pedig leverte a felkelőket. Azaz két alkalommal is eltérítette az orosz cár, majd az ezt követő szovjet rendszer a magyar társadalom politikai és társadalmi fejlődési igényét 1849–1956 között. 

A magyar nép harmadik nagy horderejű döntését azonban a keleti nagyhatalom nem akadályozta. Amikor 1985-ben Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár hatalomra jutott, akkor közölte a Varsói Szerződés tagállamainak a vezetőivel: nem avatkoznak be többé a szövetségesek belső átalakulásaiba. Azaz, az akkori világ második nagyhatalma – képletesen szólva – kiengedte azokat a kelet-közép-európai országokat a szovjet fennhatóság alól, amelyek ma már az Európai Unió és a NATO tagjai is egyben. Szerencsénk volt. 

A harmadik nagy horderejű döntését nem akadályozta.