Szúnyogok

Tegnap este kiültem a teraszra tücsökmuzsikát hallgatni. Már majdnem sikerült belefeledkeznem a rovarkoncertbe, amikor újabb hangszeresek bukkantak elő a semmiből, hogy fülembe húzzanak egy nem kívánt dallamot. Megpróbáltam elhessegetni a véremre áhítozó hegedűsöket, de az éhes szúnyoghad nem hagyott békén.

Hazánkban több, mint ötven csípőszúnyog faj honos. Közös bennük, hogy a nőstény szúnyogok alkalmanként gerinces állatok vagy éppen a kétéltűek vérét szívják. A csípőszúnyogok csak egy kis csoportja kedveli az emberi vért, az enyém sajnos kifejezetten csemegének számít nekik. Ennek tudatában minden óvintézkedést megteszek, hogy ne váljak célpontjukká. Kerülöm az élénk színű, piros vagy kék ruhadarabokat. Ügyelek arra is, hogy koleszterinszintem a tűréshatáron belül maradjon. Nem iszom a vérszívók által is kedvelt szeszes italokat.

A szúnyog egyik fő étvágygerjesztője a vércsoport, így nullás vércsoportomnak köszönhetően főfogásnak számítok, ezért kicsit irigykedek a B és az A vércsoportba tartozókra, akik csak nagyon ritka esetben kerülnek „terítékre”.

Az egyéni tényezőt mi magunk nem igazán tudjuk befolyásolni vagy orvosolni, mivel már születésünktől genetikusan eldől, hogy szeretnek-e minket a döngicsélő minivámpírok. Kénytelen-kelletlen vagyok tehát belenyugodni a megváltoztathatatlanba, hogy továbbra is a szúnyoghölgyek kedvence maradok, a nyár végéig így duplaannyi csípést kell elviselnem, mint kevésbé „kívánatos” embertársaimnak.