Az okosóra

Eddig nem ütötték meg az ingerküszöbömet az okosórák. Feleslegesnek tartottam őket, egy újabb figyelemelterelő tényezőnek, egy telefon és a számítógép melletti újabb felületnek, ahol szintén megjelennek és zaklatnak az érkező értesítések, üzenetek és hívások. Enélkül is épp elég kihívás van a környezetemben, ami a figyelmemet elterelheti az elmélyült összpontosításról. Úgy voltam vele, hogyha arra vagyok kíváncsi, mennyi az idő, előveszem a telefonom, s ugyanez igaz arra is, ha üzenetem vagy értesítésem érkezett. Általában próbálok túllépni az előítéleteimen, és amiről határozott véleménnyel vagyok, miközben csekély valódi tapasztalattal rendelkezem a tárgyban, megvizsgálom az indokaimat, és persze a tényeket. Az okosóra ügyével kapcsolatos tényellenőrzésem során pálfordulást okozó érvekkel találkoztam, olyannyira, hogy vettem is magamnak egy belépő szintű modellt.

Ami meggyőzött, az az okosóra egészség- és állapotfigyelő képessége. Az érzékeny kis szenzorok folyamatosan mérik a pulzust, az energiaszintet, a stressz-szintet, számolják a lépést, és figyelmeztet az óra akkor, amikor valami nincs rendben. Ha sokat ülök, jelez, hogy ideje mozogni, arra ösztönöz, hogy minél többet gyalogoljak, van rajta beépített edzőfunkció, amivel edzéstervet lehet megvalósítani, és megannyi mozgásformát mér meglehetős pontossággal. Igazi társ az egészség megőrzésében, és hozzájárul ahhoz, hogy aktív életet éljek, kimozduljak a restség testmeleg mocsarából. Az alkalmatosság naplózza az alvást is, és javaslatokat fogalmaz meg, miként aludhatok pihentetőbben, és jól értelmezhető diagramokon ábrázolja az egyes alvásszakaszokat.

Néhány nap használat után mondhatom, hogy remek eszköz az okosóra, amit megfelelően kell használni: érdemes levenni azokat az értesítéseket, melyek nem az egészséggel és mozgással kapcsolatosak, így egy tökéletes kütyüt kapunk, ami a figyelmünket nem eltereli, hanem ráirányítja a legfontosabbra: egészségünk megőrzésére.