Dzsungel

Néha úgy érzem, hogy a természettől eltávolodva, ahogy az emberiség egészével, a civilizálódás mind bonyolultabb formái közé haladok, ismét egy dzsungelben térek meg. Persze a dzsungelt inkább szimbolikus értelemben, a kiszámíthatatlan, vad és veszélyes természet jelképeként említem. Már évtizedek óta használjuk a betondzsungel kifejezést a városi környezet minősítésére. Mert hiába az urbánus díszletek, a civilizáció, a törvények és rendeletek, mégis kiszámíthatatlan és veszélyes a betontömbök között élni, akár a dzsungelben – noha mégsem olyan mértékben.

Egyre erősödik az érzésem, hogy nem a panelrengeteg az egyetlen dzsungelféle, ahová elérkeztünk, hanem a mindennapok technológiai dzsungele is. Olyan kiterjedésű és bonyolultságú technológiai környezet vesz körül, melyből legnagyobb igyekezetem ellenére is csak egészen elhanyagolható részt értek. Fogalmam sincs, hogy miként működik a technológiai eszközök és szolgáltatások egyre gyarapodó sora, melyet mindennap használok. Persze, utánanézek ennek-annak, de ez édeskevés a teljes kép átlátásához. Nagyjából megtanultuk használni az ilyen-olyan eszközöket, szoftvereket, alkalmazásokat, de valójában és mélységében csak az adott terület szakemberei értik azokat, minket pedig a technika ezer arcában körülvesz a rejtély. De hogy boldoguljunk, mi persze használjuk ezeket a vívmányokat.

Néha azt érzem, hogy csupán ennyik vagyunk: felhasználók. Így persze nem csoda, hogy az adott terület haszonleső értő aljasai mindezt felhasználják ellenünk és lecsapolják bankszámlánkat vagy éppen rossz autót adnak el nekünk. Mégis úgy gondolom, hogy hiába tűnik áthatolhatatlannak ez a nagy technológiai és információs dzsungel, amibe kerültünk, érdemes napról napra jobban kiismerni, amivel felvértezzük magunkat a veszélyeivel szemben. És emellett a világ megismerése még szórakoztató is.