Hangyainvázió

Hívatlan vendégek érkeztek minap a házunkba. A kisebb csoportban vonuló fekete hangyák gondtalanul meneteltek a konyhapulton, vagy ha kedvük szottyant, a fürdőszobát is felkeresték. Jómagam nem voltam felhőtlenül boldog a masírozó rovarok láttán. Mivel erre néhány éve már volt példa, gyorsan megtettem az alapvető óvintézkedéseket, illetve előkerestem a jól bevált szereket. 

Első dolgom az volt, hogy mentettem a menthetőt, vagyis elcsomagoltam az ételeket és cukros üdítőket, biztonságba helyeztem a mézes csuprot. Előkerült az ecet, amivel felsúroltam a hangyák időközben felfedezett útvonalát, remélve, hogy a nehéztüzérséget, vagyis a garázs mélyén szunnyadó hangyairtót nem kell bevetnem. A sereg összegyűjtése, majd deportálása, kapujuk eltorlaszolása nem kis fejtörést és izzadságos munkát igényelt. Amikor már semmilyen mozgást nem tapasztaltam, elégedetten huppantam bele a fotelbe. A diadal nem tartott sokáig, mert mondhatni a semmiből, újabb kommandó bukkant elő. Ismét felvonultattam a fegyverarzenált. A harc megkezdése előtt ismét utána néztem, hogy mi lenne a leghatékonyabb módszer, mielőtt szakemberhez fordulok. 

Megtudtam, hogy a hangyák a szegfűszegolajat, a borsmentát sem szívlelik. A borsot és a sót kifejezetten utálják, a sütőportól és a krétaportól pedig menekülnek. Miután sikerült kiürítenem a fűszeres polcot, és megfelelő helyre kihelyezni az ételízesítőket, a fekete sereg is lassan felszívódott. Irtásuk nem olcsó mulatság, de még mindig, jobban jártam, mintsem megvárjam, míg elhordják alólam a házat.