PR

2024.02.09. 07:55

Vegyen részt a Zsendülés IX. Kertészeti Konferencián!

Február 29-én immár 9. alkalommal rendezik meg a Zsendülés Kertészeti Konferenciát a szegedi Forrás Hotelben. Ez az egyetlen olyan interaktív szakmai konferencia, ahol szakmai szervezetek képviselői, kereskedők, az áruházláncok képviselői és a termelők élő párbeszédet kezdeményezhetnek egymással. Az egész napos rendezvény elsősorban azoknak a kertész vállalkozóknak szól, akik az itt elhangzott szakmai információk alapján fejleszthetik gazdaságukat, aktualizálhatják gazdasági menedzsmentjüket.

PR cikk

A beruházások vagy a megtakarítások éve lesz 2024? A többi között ez is kiderül a február 29-i Zsendülés IX. Kertészeti Konferenciából. Az előadásokból, kerekasztal-beszélgetésekből és kiállításból álló rendezvény egyedülálló, hiszen a részt vevő kertészek itt első kézből juthatnak naprakész, az ágazatot érintő információkhoz.

 

Az Agrárminisztérium irányelvei

– Ahhoz, hogy a hajtatott kertészeti ágazat jövőjét előremozdítsuk, olyan fórumra van szükség, ahol az aktuális problémák, kérdések kerülnek a fókuszba. Ahogy tavaly is, a rendezvény fővédnöke, dr. Nagy István agrárminiszter idén is részt vesz a rendezvényen, és az Agrárminisztérium következő évekre vonatkozó irányelveiről tart előadást – tájékoztatott Rácz József, a Dél-Alföld három vármegyéjének kertészeit összefogó és egyben a rendezvényt szervező Kert-Ész Klub Magyarország Egyesület elnöke. A jelentős szakmai presztízzsel bíró szervezet elnöke hozzátette, a konferencia 13 előadója mind kiemelt teljesítményt nyújtó szakember.

Vitaindító előadások

A négy blokkba tömörített előadások a többi között olyan aktuális világpolitikai hírekről szólnak, mint a világ geopolitikai konfliktusainak hatása Európa és hazánk gazdaságára, vagy a klímaváltozás és a fenntarthatóság problematikája.

Az egyik legizgalmasabb kérdésnek ígérkezik, hogy 2024-ben a gazdák beruházásokban gondolkozzanak vagy a megtakarításra törekedjenek? Hogyan használhatják ki okosan a külföldi munkaerőt, annak milyen előnyeivel, hátrányaival számolhatnak? Milyen ESG-elvárások várhatóak a fenntarthatósági területen? A kertészek hallhatnak a hazai fogyasztási trendekről, az áruházláncok árszabásáról, illetve a változó piaci környezet zöldség-gyümölcs kereskedelemben tett hatásairól, a kiskereskedelmi láncok szerepéről is.

 

Előzetes jegyvásárlás

Az ismerkedésre, kapcsolatépítésre is kiváló konferencia részletes programjáról, az előadókról és a kiállítókról a www.zsendules.hu oldalon olvashatnak, jegyvásárlás itt.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában