Petőfi Sándor versei ihlették a türk országok művészeit

A kiállítás előzményeiről Lezsák Sándor elmondta, egy sajátos képzőművészeti tábort szerveztek a Türk Nemzetközi Kulturális Szervezettel közösen. A TÜRKSOY közreműködésével sikerült meghívni tizenegy olyan festőművészt, akik hazájuknak jeles képviselői.

A honatya azt is felidézte, hogy tavasszal – ugyancsak a TÜRKSOY segítségével – Petőfi műfordítói tábort is szerveztek. A kezdeményezés résztvevői több mint 500 Petőfi verset fordítottak le. A győzteseket pedig vendégül látták és bemutatták nekik a Petőfi emlékhelyeket.

A műfordítói táborhoz hasonlóan alkotótábort is szerveztek, ahová hat ország – Azerbajdzsán, Kazakisztán, Kirgizisztán, Törökország, Türkmenisztán és Üzbegisztán – festőművészeti hívták meg. Az alkotók egy hétig tanulmányozták Petőfi verseit, a Petőfi Emlékhelyeket, a Petőfi szobrokat, költőt is megihlető a tanyavilágot, jártak a Parlamentben, a Műcsarnokban és bemutatták nekik a hungarikumokat is. Ezen élmények ismeretében festették meg a most kiállított képeket – részletezte Lezsák Sándor, aki ezt követően bemutatta tárlatot megnyitó Csáji László Koppány írót, költőt, kulturális antropológust, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatóját.

Elmondta, Csáji László Koppánynak hatalmas életműve van már, nagyon sokrétű és sokoldalú. Az etnológiai gyűjtéseiről filmeket készített, 22 dokumentumfilmjét, illetve játékfilmjét mutatta be a Magyar Televízió. Producere és írója volt az Őseink nyomában, továbbá a Lovasnomádok, Utódai Indiában, és a Lovas nomád hatások az indiai társadalomra című filmeknek. Ma is emlékezetes számomra a Fehér hunok nyomában című filmje. Izgalmas volt a Hunza mítoszok Belső-Ázsiában című filmje. Több könyve jelent meg. A három kötetes Tündérek kihalófélben című útleírása népdalgyűjtéseit is tartalmazó CD melléklettel jelent meg. Somfai Karai Dáviddal ő fordította le a Manaszt, a kirgiz őseposzt – ismertette Lezsák Sándor.

Csáji László Koppány megnyitójában elmondta, a most kiállított művészek magyarországi impressziójukat saját egyéniségükön, a magukkal hozott kulturális hagyományaikon átszűrve alkották meg. Egyéni törekvéseik és életműveik mögött érezhető, hogy honnan jöttek. Nemzetük értékrendjét és kultúráját sohasem hagyták maguk mögött – hangsúlyozta az igazgató. Majd így folytatta: Magyarországon valahogy nagyobbat dobban a szívünk, ha sztyeppére és a lovas világra gondolunk és azokra a népekre, akik a nagy eurázsiai sztyeppékről jöttek, elsődlegesen a törökségi népekre. Ennek az oka többek között, hogy a bronzkor végén és a vaskorban létrejött egy hatalmas civilizációs egység, amit én a sztyeppei civilizációnak neveztem el. Itt nem csak lovas nomádok éltek, hanem földművesek, városlakók és kereskedők is. Mégis létrejött egy nagy, mentalitásában és értékrendjében széles, közös nevezővel bíró egység. Egyetlen pillanatra sem volt homogén ez a hatalmas terület. De gondoljuk csak arra, hogy India sem volt sohasem homogén sem politikailag, sem nyelvileg. Mégsem vitatnánk el Indiától, hogy egy nagy civilizációs egységet alkot. A mi kötelességünk az, hogy tudatosítsuk a világban, hogyha a sztyeppei civilizációs térséget kihagyjuk a világ történelméből, kultúrtörténetéből, akkor félszeműekké válunk. Mivel mi magyarok is ebben a sztyeppei civilizációban gyökerezünk, jobban megértjük egymást azokkal, akik szintén ezekből a gyökerekből táplálkozva érték el eredményeiket.