Három életért küzdöttek, két gyermeket megmentettek

Bizony Zsigó Róbert, Baja polgármestere is könnyeivel küszködött, miközben arról beszélt, milyen áldozatot vállalt Kiss Csaba és testvére, Velekei Bálint akkor, amikor habozás nélkül ugrottak az örvénylő Dunába a segélykiáltások hallatán. Dr. Farkasinszki Lóránd tűzoltó alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója nevében Körtési Attila alezredes, a bajai kirendeltség vezetője adta át az életmentőknek járó kitüntetést és oklevelet.

- A híradások főcímben közölték, hogy a Dunába fulladt egy 13 éves kislány július 12-én, 15 óra tájban. A híradások azonban szólhattak volna arról is, hogy három gyermek fulladt a Dunába, ha nincs ez a két fiatalember, aki nem habozott egy pillanatig sem, hogy a fuldokló gyerekek segítségére siessen. Ez a bátor, segítő hozzáállás, az életük kockáztatásával ebben az esetben megmentette két gyerek életét.

Fontos, hogy ilyen bátor, segíteni akaró emberekből minél több legyen, akikre számítani lehet, ha baj van. A katasztrófavédelem új rendszerében is nagy szerepet kapnak az önkéntes segítő szervezetek, akiket ilyen tenni akaró emberek alkotnak. Szeretnénk a megyei igazgatóság nevében is megköszönni ezt a bátor tettet mindkettőjüknek, és egyben átadni ezt az emlékplakettet és emléklapot – mondotta Körtési Attila alezredes.

Egy félénk köszönöm

Azon a szörnyű délutánon négy gyermek egy zátony és egy kőgát közötti öbölben úszott, amikor az erős sodrás elragadta őket. Egy negyedik osztályos kisfiú partra tudott úszni, egy 10 éves lányt és egy 10 éves fiút pedig a gyermekek segítségére siető két bajai férfi mentette ki a vízből.  Negyedik társukat, a 13 éves kislányt elsodorta a folyó. A lány a kőgátnál az erős örvényben elmerült. Keresése azonnal elindult, holttestét 23:40-kor találta meg a Katasztrófavédelmi Igazgatóság fővárosi Harcsa Búvárcsoportja.

Mónika és kislánya, a szerencsésen partra érő kisfiú édesanyjával Farkas Ormai Zitával remegve idézik fel a történteket. Mónika a kamerák előtt elcsukló hangon arról beszél, nem tudja hogyan bírják ki ép ésszel azok a szülők, akinek kislánya nem bukkant fel élve a habokból. A megmentett gyermek nem vállalja a beszélgetést, nem képes beszélni a történtekről. A kamerák előtt is csak egy félénk szívszorító "köszönöm" hallatszik és ez a néhány szó: köszönöm, hogy kimentettek a vízből engem és az osztálytársamat - Nagyon hálás vagyok a két fiatalembernek. Legyenek büszkék magukra azért, amit tettek. Az isten áldja meg őket ezért. A legtöbb ember csak állt volna és nem tett volna semmit ebben a helyzetben. Köszönjük - mondja Mónika is.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az életmentő tetsvérek kitüntetést vehettek át hősiességükért
[/caption]

– A kisfiam, Farkas Barnabás volt az, aki partra tudott úszni - mondja Farkas Ormai Zita. Ma is beleborzong az ember, ha felidézi azt a napot. Éppen dolgoztam amikor történt  a tragédia. Borzasztó érzés volt, hogy nem voltam ott, nem tudtam magamhoz szorítani a kis testét, hogy él, jól van, nincs baja. Csak telefonon tudtunk vele beszélni.

Azonnal ugrottak

A fiúk együtt idézik fel a trgédia délutánjának eseményeit. Velekei Bálint: Most jöttem haza Angliából. Nagyon vágytam arra, hogy lássam a Dunát, ezért lementünk a zátonyokhoz. A barátnőmmel beszélgettünk, amikor az öcsém szólt, hogy segélykiáltásokat hall. Arról a helyről, ahol voltunk, nem lehetett rálátni arra a vízfelületre, ahonnét a sikolyok hallatszottak. Közelebb mentünk, és akkor láttuk, hogy valóban baj van. Nem gyermekjátékról van szó! Gondolkodás nélkül ugrottunk.

Azt láttuk, hogy a parttól talán 15-20 méterre úsznak a gyerekek. Két gyereket sikerült szakszerűen kihúzni a vízből a testvéremmel, és már fordultunk is vissza a harmadikért. A kislány addigra elmerült. Reménykedtünk benne, hogy megtaláljuk. Abban bíztunk, ha folytatjuk a keresést a víz alatt, biztosan megtaláljuk. Kerestük mindenütt. Sajnos nem találtuk. Addig maradtunk a vízben, ameddig a hivatásos búvár meg nem érkezett. Igyekeztünk segíteni a helyszínre érkező tűzoltóknak is. Ők mondták, hogy menjünk ki a vízből. De nem tudtunk. Egyszerűen képtelenek voltunk rá! Segíteni akartunk.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Bármikor megtennénk újra. Gondolkodás nélkül – mondja Veleki Bálint (balról) és Kiss Csaba
[/caption]

Csaba is ezekre a pillanatokra emlékszik. Ő egyébként május óta van jelenlegi szolgálati helyén rendőrként. – Nem gondolkodtam, amikor ugrottam. Csak azt éreztem, hogy menni kell. Tettem, amit tenni kellett. Azt, hogy mit éreztünk, sem akkor, sem azon a napon, sem azóta sem dolgoztuk fel. Emberéletről volt szó, ráadásul egy fiatal kislányéról.

– Hogy mennyire jól úszunk? Mindketten életmentők vagyunk. Én gyerekkoromban tanultam meg úszni. Úszóversenyeket nyertem, öcsém vízilabdázott. Így a vízbiztonságunkkal sosem volt gond - veszi vissza a szót Bálint. Majd arról beszél, hogy a Duna veszélyes. - Tud nagyon jó lenni hozzánk, amikor lemegyünk strandolni, de tud gonosz és veszélyes lenni. Mivel folyó, mozgó vízről van szó, ezért sosem tudhatjuk azt, hogy merre mélyülhet, hol mosta ki a homokot. Igazából a vízi mentő tanfolyamon sem lehet azt megtanulni, hogyan  viselkedik, ezt csak dunai, vízi emberektől vagy horgászoktól tanulhatod meg.

Egy ilyen homokzátonynak, ahol a baj történt, több szakasza van. Amíg a zátonynak az a része, ami a nyílt vízen van, ahol nagy a sodrás, általában lassan mélyül a víz, mert a folyó oda rakja le a hordalékait. Viszont a kőhányás mellett, ahol a baleset történt, nagyon hirtelen mélyül, mert a víz úgy viselkedik a kőhányásnál, hogy hirtelen visszaforog, és nagyon gyorsan képzi ezt a hatalmas örvényt. Így ott gyorsan  mélyül. Kőhányás mellett - én azt tudom tanácsolni - ne próbálkozzanak fürödni. A Dunán minden egyes kőhányás és annak minden pontja veszélyes.

– Nem féltek? – kérdezzük az életmentőktől.
– Nem. Semmiféleképpen sem. Ismerjük a vizet, tudtuk, hol van a sodrás, hogyan tudunk könnyíteni az úszásban.
– Milyen érzés látni a megmentett gyerekeket?
– Mindenképpen megható.
– Erre nincsenek szavak?
– Igazából egyikünk sem tartja magát hősnek. Örülünk annak, hogy részben sikerült, de részben fáj, hogy nem mindenkinek. Ha rájuk nézünk örülünk, hogy ők túlélték, hogy épp ott voltunk és tettük, amit kellett. És bármikor megtennénk újra. Gondolkodás nélkül...

Rab Rita Bármikor megtennénk újra. Gondolkodás nélkül – mondja Veleki Bálint (balról) és Kiss Csaba és Az életmentő tetsvérek kitüntetést vehettek át hősiességükért -->