Összefoglaló

2 órája

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. szeptember 30.

Cikkünkben összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.

Baon.hu

Októbertől több tízezer család könnyebben juthat hozzá a CSOK Pluszhoz, a Falusi CSOK-kölcsönhöz és a babaváróhoz. A rendelet részleteiről Zsigó Róbertet, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettesét kérdeztük.

IMG_20240927_180856
Fotó: Márton Anna

Tízezer forint ütötte volna a markát, ha célba ér az a férfi, akit 30 kilogramm adózatlan dohánnyal csíptek nyakon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében – írta közleményében az Igazgatóság.

Jákob Zoli, hartai származású üzletember áramot, élelmiszert és még egy okostelefont is vitt egy Pest vármegyei családnak. A milliárdos mélyen a zsebébe nyúlt és örökre megváltoztatta a nehéz sorsú család életét.

Vasárnap életét vesztette az a nő, akit pénteken késelt meg az élettársa Kecskeméten, a Március 15. utcán. A férfi a tettét követően öngyilkos lett.

Rideg László, a Bács-Kiskun vármegyei önkormányzat elnöke méltán büszke munkatársaira. Az árvízi védekezésben a vármegyei önkormányzat ötvenegy munkatársa vett részt Baján, a Petőfi-szigeten. Ennek részleteiről mesélt Rideg László a Rádió 1 Gong Téma műsorában.

A petőfiszállásiak és a félegyháziak régi vágya válik valóra azzal, hogy megépül a Kiskunfélegyházát Petőfiszállással összekötő kerékpárút. A Félegyháza külterületétől, Selymestől induló több mint két kilométeres út megépítésére 208 millió forint támogatást nyert a helyi önkormányzat – hangzott el hétfői projektnyitón.

Ismét érdekes foglalkozásokkal és aktuális témákat érintő tudományos előadásokkal várták a látogatókat múlt pénteken a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán (VTK). Baján az idei Kutatók Éjszakája rendezvény olyan izgalmas témákkal is foglalkozott mint a Földön kívüli élet és az árvíz hatása a taposóaknákra.

A szomszéd udvarra szökött át a kerítés alatt a kiskutya, ahol egy csatorna nyíláson keresztül a szikkasztó aknába esett, a kiskunhalasi tűzoltók egy trükkös kötél segítségével mentettek ki a szorult helyzetbe került állatot.

Vasárnap este egy férfi a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva megpróbált elmenekülni a kékruhások elől. Amikor a műszaki hibás autóját hátrahagyta, a rendőrök futva gyorsabbak voltak nála és a Zsinór utcában elkapták.

Felborult egy tréler az M5-ös autópályán.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar labdarúgó-válogatott, amely jövő pénteken Hollandiát fogadja, két hét múlva pedig Bosznia-Hercegovina vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligájában.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában