2012.01.26. 16:24
Emese végre kisbabájával lehet
Megtörtént a csoda, amiért több százan szurkoltak, és tettek Tabdiban, és amit több ezren segítettek az ország különböző térségeiből.
Hazatérhetett a kecskeméti kórházból Györfiné Szabó Emese, aki tavaly júliusban tündéri kisfiúnak adott életet, majd a keringése összeomlott, és kómába esett. Az anya ritka, „A” Rh-negatív vércsoportja miatt azonnal jelentős számú vérdonorra volt szükség. Emese hat hétig feküdt kómában, 39 kilóra lefogyott majd augusztus végén végre levették a lélegeztető gépről. Ám ekkor is még rendkívül hosszadalmas gyógyulási folyamatot ígértek az orvosok.
Októberig a gyermekosztályon maradt Lacika, aki a nővérek kedvence lett, az édesapja pedig naponta ingázott Tabdi és Kecskemét között, hogy Emesét és Lacikát látogassa. Az anyát továbbra is az intenzív osztályon ápolták, a kezét már tudta mozgatni, és beszélni is próbált. Lacikát azonban csak fényképekről és videóról tudták megmutatni neki.
– Még gyenge, mankóval közlekedik, de bizakodó, hiszen ő is tudja, hogy több százan imádkoztak érte, amíg az orvosok az életéért küzdöttek – mondta Emese férje, Győrfi László. Jelenleg gyógytornász foglalkozik Emesével, és dialízisre kell járnia, ami szintén nehéz megpróbáltatás: nem csak fizikailag, hanem anyagilag is. Ott van viszont már az édesanyának Lacika, akinek nevetése, minden mosolya feledteti az eddigi küzdelmet.
– Nem tudom szavakkal kifejezni a hálámat a nekünk segítő, jó szándékú embereknek – mondott könnyes szemmel köszönetet Emese. – Azoknak a barátoknak, ismerősöknek és ismeretlen adakozóknak, akiktől támogatást kaptunk. A legnagyobb öröm, hogy szüleink és rokonaink mellett a barátok, és a támogatók sem hagytak minket soha, egyetlen percre sem egyedül a bajban. Mindhármunk nevében szeretnék köszönetét mondani a támogatásokért, a biztatásért és azért az önzetlen összefogásért, amit értük tanúsított a térség. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Boldog család, anya, apa és kisfiú mosolyognak Tabdiban a napokban készült fényképen
[/caption]
Végül pedig a kis „trónörökösről” is adjunk azért jó hírt: mint ahogyan a képen is látszik, Lacika csodaszép, kiegyensúlyozott, vidám és életerős kisfiú. Imádja a mamákat, akik sokat vigyáztak, meg persze most is vigyáznak rá, és oda van Heibl Szilviért, aki az édesanya kórházi kezelése alatt gondozta. Azt viszont a rokonok, a család összes ismerőse, és barátja is egybehangzóan, elfogulatlanul állítja: amióta Emese a kórházból hazaérkezett, az édesanyához bújik legszerelmesebben, legvidámabban a nehéz hónapokat megélt baba.
Gyűjtik az adományokat
Tabdin önkormányzati pecséttel ellátott urnákat helyeztek ki, valamint a következő számlaszámra várták – és várják jelenleg is – a felajánlásokat: 10400621-70515248-48491000 K&H, Györfiné Szabó Emese. A közlemény rovatba ezt kell beírni: adomány. A támogatásokra ugyanis az anyagiakban szűkölködő családnak továbbra is nagy szüksége van.
Noszlopy N. Miklós Gyűjtik az adományokat Tabdin önkormányzati pecséttel ellátott urnákat helyeztek ki, valamint a következő számlaszámra várták – és várják jelenleg is – a felajánlásokat: 10400621-70515248-48491000 K&H, Györfiné Szabó Emese. A közlemény rovatba ezt kell beírni: adomány. A támogatásokra ugyanis az anyagiakban szűkölködő családnak továbbra is nagy szüksége van.
Boldog család, anya, apa és kisfiú mosolyognak Tabdiban a napokban készült fényképen -->