Labdarúgás

2 órája

A Kecskeméti LC női csapata Vasadon maradt alul

A női NB II. Keleti-csoport 7. fordulóját rendezték hétvégén, ahol a KLC női csapata Vasadra látogatott. A Kecskeméti LC egy félidőn át jól tartotta magát, ezt követően viszont nagy vereséget szenvedett.

Nyitray András

A forduló előtt 7 pontos Vasad otthonában lépett pályára a 6 ponttal álló Kecskeméti LC. Remekül indult vendég szempontból a találkozó, negyedóra elteltével egy szöglet után Zsoldos talált be. A folytatás már nem a kecskemétiekről szólt, a hazaiak a szünet előtt fordítottak, majd második félidőben további gólokkal 5–1-re győzött a Vasad. 

Kecskeméti LC, labdarúgás, Kecskemét
A Kecskeméti LC női csapata 
Fotó: Beküldött fotó

A Kecskeméti LC tudása alatt játszott 

– A mérkőzés számunkra nagyon jól indult, az elején egy kontra után szöglethez jutottunk, mely során Zsoldos Zsófi a kapuba talált. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, egyenrangú felek küzdöttek a három pontért. Az első félidő utolsó harmadában sajnos rossz védelmi helyezkedésből két gólt is kaptunk. Ez nem is volt annyira nagy gond, mert nem játszottunk rosszul, és a szünetben helyre tettük a védekezési gondokat. A folytatásban viszont mintha egy másik csapat lépett volna pályára, sajnos nem pozitív értelemben, hanem mélyen a tudásunk alatt teljesítve játszottunk. Természetesen az igazsághoz tartozik, hogy Szöllősi Lottit olyan erővel rúgták fejbe, hogy megszédült. A mérkőzés utolsó perceiben Tóth Szonját kellett nélkülöznünk sérülés miatt. Ebben a fordulóban minden összejött amire nem számítottunk sérülések és különböző okok miatti játékoshiányzások terén – értékelt Szabó Erika, a KLC edzője. 

A KLC szombaton 14 órás kezdéssel Hatvanban lép pályára legközelebb az NB II-ben

Tigre HFC Vasad – Kecskeméti LC 5–1 (2–1)

Vasad. V: Golecz Gábor (Pálinkás Botond Gergely, Szanyi András)  

Vasad: Kulcsár - Kókai ,Deák, Borsó, Tóth, Cseszlai, Orosz, Bagó, Gólik (Pirót 61.), Sass, Kovács A. 

KLC: Tóth K. – Zsoldos, Tóth R., Jakab, Bertalan, Kis, Tóth Sz., Sándor, Horváth, Dóka, Szöllősi.

Gól: Orosz (38., 71.), Kovács A. (44., 53., 68.), ill. Zsoldos (15.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában