Fogathajtás

1 órája

A világ fogathajtó élmezőnyében sikerült bravúrt elérnie a felsőszentiváni Vörös Zoránnak – galériával

Festői környezetben a lipicai lovak otthonában, a szlovéniai Lipicán rendezték meg a 2024-es fogathajtó szezon utolsó nemzetközi szabadtéri versenyét október 11-13. között. A verseny egyben nemzetek kupája is volt, ahol Magyarországot négy kettesfogathajtó képviselte. A legjobb magyar eredményt Vörös Zorán érte el, aki kiváló hajtással megnyerte a maratonhajtást, és összetettben a 4. helyen végzett.

Márton Anna

A felsőszentiváni Vörös Teamnek ez volt az első külföldi versenye. Hazai versenyeken és hazai nemzetközi szintű megmérettetésen indultak ezelőtt.

Vörös Zorán, fogathajtó, Felsőszentiván, Vörös Team,
Vörös Zorán fogathajtó megnyerte a maratonhajtást, összetettben a negyedik helyen végzett
Fotó: Beküldött fotó

Vörös Zoránnak világbajnokokat megelőzve sikerült  jó eredményt elérni.

A Kincsem Parkban Budapesten vettek részt az idei egyetlen nemzetközi fogathajtó versenyen ezen a nyáron, ahol több külföldi versenyzővel megmérettetve, Vörös Zorán a negyedik helyet szerezte meg összetettben. Ez biztató volt a csapat részére, hiszen világbajnokokat megelőzve sikerült ilyen jó eredményt elérni.

– Ez már jelezte, hogy kezdünk formába lendülni és az élmezőnybe felkapaszkodni. Ez miatt úgy döntöttünk, hogy elindulunk külföldi versenyeken. Korábban ez volt a Duna Alpesi Kupa, ahol egyéni indulók is vannak, meg csapatok – mondta hírportálunknak Vörös Zorán.

Összesen 25 versenyző indult az idei év fogathajtó szezon utolsó nemzetközi szabadtéri versenyén. Lengyel, szlovén, szerb, magyar, osztrák, horvát olasz és svájci csapatok mérték össze erejüket.

A svájci csapat óriási eséllyel indult két kiváló versenyzővel, a harmadik visszalépett az időjárás miatt. 

A verseny előtt hatalmas esőzések voltak, több versenyző sem vállalta a versenyzést.

A lipiacai bajnokságon ott volt az élmezőny, indult a korábbi kettes fogatú világbajnokság maraton-győztese a hazai Miha TAVCAR, aki az egyik legjobb maratonos pillanatnyilag. Az eseményről bővebben itt olvashatnak.: www.fogatsport.hu .

A három számos verseny állatorvosi kontrollal kezdődött, ahol ellenőrzik a lovakat.

Bírói értékelés után kaphatja meg a startot a fogat.

Külső sérülés nem lehet a lovakon, vérző seb, sántaság, illetve egyéb mozgásszervi problémák kizáró okok. Mindenkinek be kell mutatni a lovait, felállítva, valamint felvezetve lépésben és ügetésben a bírók előtt, ahol több külföldi bíró is jelen van. 

Miután megkapta a startot a fogat, a következő napon volt a díjhajtás, ahol egyéniben Vörös Zorán nyolcadik helyet szerezte meg. 

– Úgy gondoljuk, hogy nagyon szerencsétlen dolog volt, elsőnek indulni a mezőnyben. Az első induló az mindig hátrány azt gondolom. Ez egy szubjektív versenyszám, ráadásul korán volt, nem olyan mintha délután a napsütésben készülünk, lovat mosni, bemelegíteni. Reggel nyolckor még csak 6-7 C° fok volt, ez nehezítette is a helyzetét. Ráadásul a korábbi sok eső miatt tócsák álltak a pályán, amik zavarták is a lovakat, de szerencsére ezek a vízállások délutánra teljesen felszáradtak. Ettől jobbat vártunk az első versenyszámban, de nem keseredtünk el, mert még két versenyszám hátra volt. Szombaton volt a maratonhajtás – részletezte Vörös Szilárd, a versenyző édesapja.

A maratonhajtás kitűnően sikerült

A maratonhajtás annyit jelent, hogy kontrollált bemelegítés után, hét épített akadályban és természetes domborzati viszonyok között kell betűsorrend szerint A-F kapuig teljesíteni az akadályokat, időre. 

Vörös Zoránnak fogathajtó hibátlanul teljesített

Elsősorban időre megy a verseny, de ehhez ügyesség kell és nagyon jól sikerült teljesítenie Zoránnak. Olyannyira jól, hogy kezdetekben kicsit biztonságit ment a fogat és az ötös, hatos és hetes akadályokat amelyek között az ötös a rendkívül látványos vizes akadály volt – megnyerte. Utánuk indultak a svájciak.

– Mi úgy gondoltuk, ha ez a harmadik hely stabilan megvan a két svájci mögött, akkor mi óriásit léptünk előre. De közben épp a svájciak fogatai fogytak el a végére, a miénk meg erősödött. Nagyon jól hajrázott az utolsó akadályokban, így akkor sikerült ezt teljesen megfordítani, ezzel a győzelemmel a harmadik helyre jött fel Zorán az összetettben a nyolcadikról. A segédhajtó szerepe is rendkívül fontos a maratonban. A többi számban a fogat része és dísze, ahol bocskai ruhát visel – fogalmazott Vörös Szilárd.

Vöröséknek fontos, hogy magyaros viseletben és stílusban versenyezzenek 

Tulajdonképpen egyetlen magyarként, a négy magyar induló közül. A többiek a nyugati stílust preferálták inkább. A Vörös Team magyar díszítésű fa kocsiban versenyzett. Vörös Zorán állandó segédhajtója Vörös Milán, a testvére, aki rutinos versenyző, 2022-ben a B kategóriás magyar bajnok volt.

Derrick nyerni akart a versenyen

– A maraton komoly csapatmunka volt. Ráadásul a régi lovunkat tettük be, amit már évek óta nem hajtottunk, mert sajnos a párja Muskétás elpusztult, el kellett altatni egy daganatos betegség miatt. Így ez a fogat szétesett. Újat építettünk és abba a fogatba most a régi lovat betettük. A lovak díjhajtásban és akadályhajtásban: Bocelli és Móricz szürke lipicai lovak. Maratonba fekete lipicai lovat Derricket tettük be, aki vitte is a fogatot. Nyerni akart, de ez látszott is rajta. Több szurkoló megjegyezte: ez a ló tudja, hogy minek jött ide, ez nyerni akar. Annyira látszott rajta, hogy bizonyítani akar – tette hozzá Vörös Zorán.

A világbajnokságra is eljutnának

Vasárnap volt az akadályhajtás. Vörös Zorán a negyedik helyet szerezte meg, ezzel összetettben a negyedik helyen végzett. A fiatal magyar csapat a második helyen végzett Svájc mögött. A Vörös Team olyannyira fellelkesült a kiváló eredményt követően, hogy jövő évi terveikben szerepelnek további külföldi fogathajtóversenyek, sőt a Hollandiában rendezendő világbajnokság kvalifikációján is tervez indulni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában