Kosárlabda

2 órája

Túl nagy falatnak bizonyult a bajnok Falco, kikapott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

Szombaton este a bajnoki címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatát látta vendégül a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a férfi kosárlabda NB I. A csoportjában, a 2024/25-ös idény második fordulójában. A Szombathely nagy tempót diktált a két kulcsjátékosát is nélkülöző hírös városiak számára, és biztos győzelemmel hozta a papírformát.

Vincze Miklós

A kecskeméti keretből két játékos, Tóth Barna és Petar Rakicevic betegség miatt ezen a hétvégén nem tudott a szakmai stáb rendelkezésére állni. Helyükre a két 2005-ös születésű akadémistát, Ladovszkyt és Dávidot nevezte a hírös városi szakmai stáb a címvédő elleni összecsapásra, és a találkozón mind a ketten szerephez is jutottak.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, kosárlabda
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét játékosa, Wittmann Krisztián kosárra tör
Fotó: Réti Attila                         

Sinik és Lee távoli kosaraival vett rajtot a Kecskemét, ezekre azonban nem csak hogy szinte azonnal válaszolt a Falco, hanem mindjárt egy 11–0-s rohanást produkáltak, szinte pillanatok alatt 5–11-re alakítva a mérkőzés állását. Ekkor időt kért a kecskeméti stáb, ám a vendégek lendületét ez nem törte meg, 7–19-re módosították az állást. Wittmann triplája jókor érkezett, majd Schöll is szerzett egy értékes kettest a palánk alól, 17–27. Az mérkőzés első negyede 17–29-es állással ért véget.

A folytatásban Perl ziccerére Lee reagált a büntetővonalról, 19–31. Wittmann pontjaival tartotta a lépést a Kecskemét, 23–35. Eredményesen gyorsította a játékot a Falco, a hírös városiak Sinik révén tudtak választ adni, 27–42. Pongó vette vállára a vendégeket, és az ő vezetésével nyílt még tovább az olló, 29–50. Sinik kettő plusz egyes akcióval vétette észre magát, majd labdaszerzésből is villant, 34–50. A félidőre végül 36–51-es állás mellett vonulhattak a felek.

Lee tripla után Sinik ziccerrel zárkózott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, 41–53. A kihagyott dobások után gyorsan indította az ellentámadásait a Falco, 41–59 állt az eredményjelzőn a harmadik felvonás derekán, Ivkovic Stojan pedig magához rendelte tanítványait. Az ifjú titán, Ladovszky bátran vállalkozott, 44–61. Könnyű kosarakkal lépett el a vendég alakulat, majd Lee kettő plusz egyes akciót mutatott be, 47–69. Az utolsó tíz perc előtt még Diggs zsákolt, 47–71.

A záró etapban két gyors vendég kettesre Sinik tudott válaszolni, és még plusz egy büntetőt is elsüllyesztett, 50–75. Wittmann volt önzetlen, Karahodzsics dolga így már könnyű volt, 52–75. A vendégek továbbra is nagy iramot diktáltak, majd Lee pillanatai következtek a túloldalon, aztán Kelenföldi is betalált, 59–83. Az utolsó percekre egy csupa fiatalokból álló magyar ötöst szerepeltetett Ivkovic Stojan szakmai igazgató, akik tisztességgel helytálltak. A találkozót végül 98–67 arányban nyerte a bajnoki címvédő Szombathely.

– Gratulálok a Falconak, és nem csak a mostani sikerhez, hanem a nemzetközi szerepléshez is – nyilatkozta Ivkovic Stojan, a hírös városiak szakmai igazgatója. – Megpróbáltunk nyerni, de mikor rájöttünk, hogy ez majdnem lehetetlen, akkor a fiataloknak is több lehetőséget adtunk. Remélem, hogy a betegséggel küszködők visszatérnek szerdáig. Az első két fordulóban pokolian nehéz ellenfelekkel szemben léptünk pályára, most jön három olyan meccs, amelyeken már győzelmi esélyeink is lehetnek.

– Negyven percen át koncentráltunk és nagy intenzitással játszottunk, ez hozta meg a sikert számunkra – értékelt a vendégek mestere, Milos Konakov. – Sok hibára késztettük ellenfelünket, ebből tudtunk gyors kosarakat szerezni, kontrollálni a mérkőzést. Most már a következő feladatra kell koncentrálnunk, a Körmend elleni derbire.

– Gratulálok a Falconak, megérdemelten nyertek – nyilatkozta a mérkőzést követően a kecskemétiek játékosa, Marko Sinik. – Tudtuk, hogy kiváló csapatot alkotnak, sok válogatottal és minőségi légióssal a soraikban. Nálunk ketten is hiányoztak a keretből betegség miatt, így még nehezebb feladatunk volt a bajnoki címvédővel szemben. Köszönjük a szurkolóknak, hogy végig mellettünk álltak. Szerdán nagyon szeretnénk javítani a Szeged ellen.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 67–98 (17-29, 19-22, 11-20, 20-27)

Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 2. forduló, Messzi István Sportcsarnok. Játékvezetők: Benczur Tamás, Makrai Márton, Lengyel Ádám József

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Sinik 20/3, Lee 14/3, Wittmann 11/3, Körmendi 4, Karahodzsics 7. Csere: Dávid -, Ladovszky 3/3, Kelenföldi 4, Gera -, Ivkovic -, Schöll 4. Szakmai igazgató: Ivkovic Stojan.

Szombathely: Pongó 15/6, Váradi 9/3, Clark 8, Tiby 15, Popovic 4. Csere: Verasztó 1, Bognár 12, Diggs 13/9, Kovács 1, Sövegjártó 2, Keller 2, Perl 16. Vezetőedző: Milos Konakov.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában