2024.09.17. 12:09
Turul Koppányok remekeltek a Tűzmadár versenyen
Tovább szárnyalnak a félegyházi íjászok. A Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sport Egyesület a napokban rendezte meg az 52. Tűzmadár versenyét a kiskunfélegyházi parkerdőben. Ez a verseny a 2024-es Tűzmadár Versenysorozat bajnoki fordulója is volt, itt hirdették ki és díjazták a 2024-es Tűzmadár versenysorozat bajnokait.
Kis Mónika, Turul Koppány íjász elmondta: a verseny megvalósítását több hetes előkészület előzte meg. Az egyesület vezetője Dinnyés Gyula olyan pályát szeretett volna építeni, mely rendhagyó módon magába foglalja a 3D versenyek, a távcéllövészet és a történelmi íjászversenyek célparkját, örömíjász verseny hangulatban. A kitűzött cél meg is valósult a Koppányok csapata teljes erőbedobással állt Gyula mellé és építették meg a versenypályát. A 35 darab 3D állatcélt, több lőlapos pályát, és több célállomáson összesen három mozgócélt tartalmazott. A 130 benevezett versenyzőnek igazi kihívás volt a megmérettetés. A távcélon kívül barátságos lőhető távokon, de technikásan elhelyezett célokra kellett lőni, célállomásonként három vesszővel.
Az 52. Tűzmadár versenyen a következő Koppány dobogós eredmények születtek. Modern pusztai íjjal: Bicskeiné Csányi Mária 1., Dongó-Gárgyán Imola 2., Keserű Szilvia 2., Füleki Bianka 3. helyen végzett. Vadászreflex íjjal: Varga-Bene Olívia 1., Tóth Evelin 1., Füleki Nikolett 2., Fekete Boglárka 2., Tamáskovics Gyula 2., Balanyi Sándor 3., Zoboki Csenge 3.helyen zárta a versenyt. Barebow íjjal: Elekes Lajos 2., Tóth Milán 3., Tóth Mihály 3. helyezést ért el.
A 2024-es Tűzmadár VS összesített eredmények Bajnoki dobogós helyezettjei a következők lettek. Modern pusztai íjjal: Keserű Szilvia 1., Bicskeiné Csányi Mária 1., Dongó-Gárgyán Imola 2., Füleki Bianka 3., Szólya Imre 3. helyen végzett.
Vadászreflex íjjal: Varga-Bene Olívia 1., Balanyi Sándor 1., Tamáskovics Gyula 1., Füleki Nikolett 2., Fekete Boglárka 2., Zoboki Csenge 3. helyezést szerzett. Barebow íjjal: Tóth Milán 1., Tóth Mihály 2. helyen zárta a bajnokságot.