Labdarúgás

2024.08.26. 19:02

Ellenfelet kapott a KTE, a Tiszakécske és a Harta

Hétfőn megtartották a MOL Magyar Kupa 3. fordulójának sorsolását, mely során három Bács-Kiskun vármegyei klub volt még érdekelt. A Harta és a Tiszakécske sikerrel vette az első két kört, míg az NB I-es KTE most kapcsolódik majd be a sorozat küzdelmeibe. Egyik gárda sem kapott könnyű ellenfelet.

Nyitray András

Ahogy arról beszámoltunk, a hétvégi fordulóban a Harta SE 3-2-re győzte le a megyei I. osztályban is rivális Jánoshalmát, míg az NB III-as Tiszakécske a BLSZ IV-ben szereplő Duna SK vendégeként nyert 15-0-ra. A sorozatban korábban érdekelt volt a Kunbaja, a Lajosmizse és a Kalocsa is, ám mindhárom gárda már az első körben búcsúzott, így hárman várták, hogy ellenfelet kapjanak. 

KTE, labdarúgás
Baranyából kapott ellenfelet a KTE
Fotó: Bús Csaba / Illusztráció

A 3. fordulóban a 12 NB I-es és 16 NB II-es klub is csatlakozott a továbbjutókhoz, összesen 25 NB III-as és 11 vármegyei ligában szereplő csapathoz. Az élvonalbeli csapatok nem kerülhettek még össze a legjobb 64 között, így ők kaptak először ellenfelet, majd a többi gárda került kihúzásra. A sorozatban most is elv, hogy a pályaválasztó mindig az alacsonyabb osztályban szereplő gárda, amennyiben ez megegyezik, akkor az a csapat, mely kevesebb hazai meccset játszott korábban.

A sorsolás tulajdonképpen egyik csapattal sem volt igazán kegyes, hiszen a KTE egy erős NB II-es ellenfélhez utazhat, míg a Tiszakécske az NB III-ban rendre bajnoki címre hajtó Iváncsa vendége lesz. Erős ellenfelet kapott a maga osztályán belül a Harta is, mely ugyancsak vármegyei ligában szereplő klubhoz látogat, a Tarpa elleni mérkőzés nehézsége viszont az is, hogy hosszú utazás vár Csehi Tamásékra.

A három vármegyei klub párosítása:

Kozármisleny (NB II.) – Kecskeméti TE (NB I.)

Iváncsa KSE (NB III.) – Tiszakécskei LC (NB III.)

Tarpa SC (megye I.) – Harta SE (megye I.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában