Labdarúgás

2024.08.22. 12:58

Az élvonalban csak három mérkőzést rendeznek

Foghíjas lesz az 5. forduló az OTP Bank Ligában, hiszen a magyar klubok nemzetközi kupameccseire is tekintettel, három találkozó is halasztásra kerül hétvégén. Ez egyben azt is jelenti, hogy a forduló felét csak később fogják bepótolni, három mérkőzés azonban így is kitölti a hétvégét az élvonalban.

Nyitray András

Az ok egyszerű, a nemzetközi kupa playoff körébe bejutó FTC, Paks és Puskás Akadémia is élt a halasztás jogával, hogy a kupameccsekre a lehető legjobb állapotban tudjon felkészülni, ez egyben azt is jelenti, hogy végül három bajnoki marad el az élvonalban. 

KTE, labdarúgás
Többen pihennek, de a KTE Diósgyőrbe utazik az élvonalban 
Fotó: Bús Csaba

A forduló már pénteken elkezdődik, este az Újpest fogadja majd a DVSC-t 20 órás kezdéssel. Mindkét együttes egy-egy vereség után igyekszik javítani, a lila-fehérek az FTC elleni derbit veszítették el 1–0-ra, míg a Loki a keleti rangadón maradt alul 1–0-ra a DVTK ellen. 

A Diósgyőr tehát kellő önbizalommal készülhet egymás után két hazai találkozóra, de jó hangulatban érkezik majd a DVTK stadionba a Kecskemét is. A KTE az ETO elleni 2–1-es sikerrel szerezte meg első győzelmét az idényben, igaz, a hírös városiak csak a Ferencvárostól kaptak ki eddig az új idényben, így panaszra nem lehetett okuk az erős riválisok ellen elért döntetlenek után sem. A DVTK egy döntetlen és két vereség után nyert először. A mérkőzést szombaton 16 óra 45 perckor rendezik Miskolcon. 

Vasárnapra is marad egy mérkőzés, melyen az újonc Nyíregyháza a Fehérvárt fogadja majd 17 óra 45 perckor. A hazaiak szempontjából különleges jelentőséggel bír majd a találkozó, hiszen a Szpari most avathatja fel az új stadionját. Bár a rajt jól sikerült az NB II.-es bajnok számára, azóta háromszor is kikapott, így különösen fontos lenne a jó eredmény hazai oldalon. A Fehérvár legutóbb a ZTE ellen játszott döntetlent, s mivel búcsúzott a nemzetközi porondtól, immáron csak a bajnokságra kell koncentrálnia.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában