Labdarúgás

2024.07.07. 07:00

A Foktő Bátyára költözik albérletbe

Harmadik évét kezdi a vármegyei másodosztályú bajnokság Déli csoportjában az ősszel a Főnix SE Foktő, a csapat azonban a következő idényben nem hazai pályán játssza a bajnoki mérkőzéseit, hanem Bátyára viszik a meccseiket.

Vincze Miklós

– A foktői pálya felújításra kerül – nyilatkozta kérdésünkre Markó Ferenc, a sportegyesület elnöke. – Egyáltalán nem mellékes tényező a Főnix SE Foktő csapata a faluban, a település kulturális életében is fontos szerepet játszik, hiszen egy kis, ezerötszáz fős település életében nem kis dolog, ha egy mérkőzés kéthetente száz-százötven főt megmozgat – sőt, egy Dusnok vagy egy Uszód vendégjátéka estén akár háromszázat is –, így érdemes gondot fordítani a pálya felújítására. Az önkormányzattól kaptunk támogatást, és azt fordítjuk a pálya felújítására. A munkálatok már a jövő héten elkezdődnek. A talaj felső rétegét szedjük le, ahelyett kerül új talajréteg feltöltésre, és az lesz befüvesítve. Ezek a munkálatok célozzák a pálya talaját. Ugyanakkor szeretnénk körbekeríteni a pálya területét. Fákat is ültetünk még a pálya körül, és ha marad még keret, akkor remélem, hogy az öltözők felújítását is el tudjuk végezni. Ez tehát a terv. Annak érdekében, hogy mindezt elvégezhessük, a következő idényben Bátyán fogunk játszani, miután a Bátyai SE vezetőségével megállapodásra jutottunk.

Főnix SE Foktő, labdarúgás
Foktőn a háttérből nem kevés szurkoló figyeli a Főnix SE Foktő és a Dusnok csatáját.
Fotó: Pozsgai Ákos

A foktői szurkolók a 2024/25-is idény során sem kell, hogy cserben hagyják csapatukat, hiszen Bátya Foktőtől közúton mindössze nyolc kilométer.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában