Labdarúgás / Galériával

2022.06.05. 08:45

Érmet osztottak Kiskunfélegyházán a labdarúgóknak

Utolsó bajnoki mérkőzésüket játszotta le a Kiskunfélegyháza U16-os labdarúgó csapata június 4-én. Az egyesület vezetése kihasználta a lehetőséget, és a találkozó szünetében, valamint utána átadták, több korosztályos csapatuk érmeit is.

Szentirmay Tamás

Fotó: Szentirmay Tamás

Az U16-os csapat az Északi csoportban a Lakiteleki TE gárdáját fogadta, és már az első félidőben tizenegy góllal terhelte meg a vendégek hálóját. A gólgazdag mérkőzés végül is 15–2-es hazai győzelemmel zárult. A találkozó szünetében először az U19-es csapat tagjai vehették át az aranyérmet Balla László alpolgármestertől, valamint Suba Zoltántól a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Igazgatóság képviselőjétől. A kupát Csányi József polgármester adta át. Utána az U-20-as futsal bajnokságban szereplő játékosok érem átadása következett, akik a harmadik helyen végeztek. A fiúk az U19-es csapat tagjai közül kerültek ki. A megye II. Északi csoportjában szereplő Kiskunfélegyháza csapata nagy küzdelemben a Kerekegyháza mögött a második helyen végzett. Ők is átvették az ezüstérmet, de közülük egyéb elfoglaltság miatt többen is hiányoztak. A megyei I. osztályú gárda már az utolsó bajnoki mérkőzése után megkapta az aranyérmet, de a kupát most adták át Keresztesi Zoltánnak. 

A Kiskunfélegyháza–Lakiteleki TE találkozó végén folytatták az érmek átadást, még pedig az U16-os csapattal, akik megnyerték a bajnokságot. Tóth Benedek 45 találatával gólkirályi címet is szerzett. A csapat tagjai közül kerültek ki az U17-es futsal bajnokság játékosai, akiknek ezüstérmet akasztottak a nyakukba. Az U14-es korosztály is élen végzett a bajnokságban, így ők aranyéremmel térhettek haza. Ők az U15-ös futsal bajnokságban a harmadik helyet szerezték meg. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában