Dajka Zsolt pazar évet zárt

Aki abból indult ki, hogy egy olyan versenyző, aki veteránok számára rendezett világversenyen indul, már bizonyára nem aktív, az bizony Dajka Zsolt esetében téved. 

– A sportágat 1996-ban kezdtem el művelni, kilencévesen ejtett rabul a birkózószőnyeg és kezdtem el versenyszerűen sportolni, ugyanakkor még mindig aktív versenyző vagyok. A veterán versenyen nem előírás, hogy csak olyanok indulhassanak, akik már felhagytak a birkózással. 

Nem sokat kellett gondolkodnia, amikor megkérdeztük, hogy sorolja fel a pályafutása három legjobb eredményét, természetesen a friss világbajnoki címet leszámítva. 

– Az első nagy eredményem egy felnőtt bajnoki cím, 2008-ban. Rendkívül büszke vagyok az U23-as világbajnokságon, 2004-ben szerzett ezüstérmemre is, de ugyanilyen kedves a szívemnek a Magyar Nagydíjon elnyert bronzérem, amit 2008-ban gyűjtöttem be. Persze jelentőségében nem kisebb az előbbieknél a 2021-ben szerzett felnőtt bajnoki címem, annál is inkább, mert annak a megnyerése tette lehetővé, hogy indulhassak a veterán-világbajnokságon. 

Ugyanakkor szép eredmények, gazdag pályafutás ide vagy oda, a karrier megkoronázása egyértelműen a tavaly októberi siker. 

– A világbajnoki cím egyértelműen a karrierem csúcsa. A most már bő három és fél évtizedes birkózói pályafutásom során mindig is az volt az álmom, hogy egyszer egy világversenyen a dobogó legfelső fokán állva nekem húzzák a magyar Himnuszt. Ez most teljesült, így a karrierem vége felé járva. Tehát nem panaszkodhatom.

Dajka Zsolt civilben a Mercedes-gyárban dolgozik, a karbantartási részleg csoportvezetőjeként. De a birkózás is a mindennapjai részét képezi, és nem is csak versenyzőként. 

– Jelenleg a KESI birkózó­szakosztályának a vezetőedzője vagyok, ott igyekszem a tudásomat átadni az utánam jövő nemzedéknek. Az a célom, hogy jó kiállású, magabiztos, egészséges gyerekeket neveljek, és az csak hab lenne a tortán, ha ők is hasonló vagy jobb eredménnyel hálálnák ezt meg, amilyeneket nekem sikerült elérnem. 

El lehet képzelni, hogy – elsősorban a szabadidő feláldozása tekintetében – mekkora áldozatokat követelt így a felkészülés a görögországi viadalra. 

– Nagyon komoly felkészülés előzte meg a világbajnokságot. Túlzás nélkül azt is mondhatnám, hogy tulajdonképpen egész életemben erre készültem, de miután kiderült, hogy biztosan induló vagyok a világbajnokságon, a munkára rátettem még egy lapáttal. Az összes szabadságomat a versenyre és a versenyre való felkészülésre áldoztam. Nagyon sokat edzőtáboroztam, együtt készültem a Lőrincz fivérekkel, Tamás tokiói olimpiai bajnok, Viktor pedig olimpiai ezüstérmes. Mellettük sokat köszönhetek még Kiss Balázs világbajnok, Szilvásy Erik U23-as világbajnok birkózónak, illetve Horváth András kecskeméti főiskolás világbajnoknak is. Jártam fel a fővárosba a válogatottkeret-edzésekre, de Kecskeméten is nagyon sok birkózó barátom nem ritkán a munkáját és a családját háttérbe szorítva eljöttek hozzám és segítették a felkészülésemet. És ezzel még fel sem soroltam mindenkit. 

Ami pedig magát a versenyt illeti, Dajka Zsolt a száz kilogrammos A csoportban lett világbajnok, a legfiatalabbak korosztályában. 

– Maga a verseny a görögországi, Loutraki városában volt, Athén közelében. Rendkívül színvonalas viadal volt, a rendezők világbajnoksághoz méltó körülményeket biztosítottak. Egyszóval mindennel, a versennyel, a szállással és a szervezéssel is nagyon elégedett voltam. És nagyon boldogan mondhatom el, hogy az eredménnyel is az lehettem, maximálisan. Az első meccsemet egy görög versenyző, Konstantinos Vourdanos ellen vívtam, 1:1 lett, de az utolsó akcióponttal az enyém lett a győzelem. A következő viadalon egy török versenyzőt, Ismail Varolt sikerült 9:0 arányban vernem. Ezután következett két pokoli próbatétel, két orosz versenyző, az első mérkőzés, Vlagyimir Psenicsnij ellen 1:1-es pontozás volt – ezúttal is az utolsó akcióponttal nyertem –, a másikat, Nyikoláj Trisinnel szemben 3:1-re hoztam. A döntőben olasz ellenfelet kellett legyőznöm az aranyérem érdekében, ez sikerült, 3:1-re. A meccsek mind rendkívülien nehezek voltak, hiszen mindenki rendesen felkészült erre a megmérettetésre, de érdekes módon a nehézségi foka alapján az első helyre nem is a döntőt tenném, hanem a görög ellenfél elleni első csatát. Számomra az első meccs már hagyományosan vízválasztó. Akkor dolgozik bennem a leginkább a versenyláz, akkor a legfontosabb, hogy hogyan sikerül a bemelegítés, a ráhangolódás. Ráadásul az első körben éppen egy hazai versenyző ellen kezdeni nem túl szerencsés dolog a hazai pálya előnye miatt, viszont ha nyögvenyelősen is, de túljutottam rajta, és azt követően meccsről meccsre egyre jobban birkózva lettem világbajnok. Viszont a legerősebb egyértelműen a döntőbeli ellenfelem volt, az olasz Guglielmo Cecca. 

Arra a felvetésre, hogy mi lehet a következő elérendő célja birkózóként, egyetlen másodperc habozás nélkül felelt: 

– Jövőre címvédőként kiutazni a Bulgáriában, Szófiában esedékes világbajnokságra és megvédeni a világbajnoki címemet.