Füstbe ment a hőn remélt arany

– Utoljára 1985-ben volt az ifi­csapat megyei bajnok, így őszi listavezetőként nyilván nagy reményekkel indították a 2020-as tavaszt. Bizonyára nehéz lehetett elfogadni a döntést.

– Igen, megyei bajnokok utoljára harmincöt éve voltunk, de utoljára azért nem akkor vehettünk át aranyérmet, hanem 2006-ban, amikor NB III.-as bajnokságot nyertünk. Az idén egyértelműen a bajnoki cím megszerzése volt a célunk, és a legjobb úton voltunk affelé, hogy célunkat megvalósítsuk, hiszen az idén sikerült a mezőny fölé nőnünk. Nem rejtem véka alá a véleményünket: igazságtalannak érezzük az MLSZ elnökségének határozatát, amely szerint nem lehetünk bajnokok, én úgy gondolom, hogy a versenyeket kiíró megyei igazgatóságra kellett volna bízni a döntést. Az 1. helyünk viszont megmarad, és az MLSZ tudtával, saját költségre, érmeket is osztunk, ez némileg enyhítheti a csalódottságunkat.

– Télen nagy átalakuláson ment át a felnőttkeret, de tudtommal az ifit nem akarták nagyon megbontani, többek között azért sem, hogy meg tudja valósítani a célját, azaz a bajnoki cím megnyerését.

– Ez így nem teljesen igaz, hisz sok olyan játékos tartozik a felnőttkerethez, akik még játszhattak volna az ifiben. A télen is három játékost adtunk fel, de ennek így kell lennie, ez az élet rendje. Miután viszont nagyszerű a munkakapcsolatom a felnőtt­keret edzőjével, Agócs Zoltánnal, soha nem okozott problémát az, hogy segítsük egymást játékosokkal, akik ebben abszolút partnerek voltak.

– Heti hány edzése van a halasi ificsapatnak?

– A bajnokság ideje alatt hetente három alkalommal edzünk, alapozáskor hetente négyszer, és az edzéseken a létszám állandóan 12-20 fő között mozog.

– Feltételezem, hogy helyiekből áll a csapat. Mindenki helyben is lakik, vagy vannak, akik iskolába máshova járnak?

– A huszonnyolc fős keretünknek mintegy fele vidéken jár egyetemre vagy főiskolára, és van öt-hat nem halasi játékosunk is, akik viszont azért játszanak nálunk, mert itt tanulnak Kiskunhalason.

– Mik az erényei ennek a gárdának?

– Kiváló a csapatszellem, a srácok a pályán kívül is összetartanak, és van három-négy olyan játékos is, akikre bármikor rábízhatom a pályán a vezető szerepet. Természetesen focizni is tudnak a srácok, az alapképességek megvannak és technikailag is képzettek, amiért köszönet jár a korábbi felkészítőiknek. És van egy jó edzőjük, akinek sikerült rászabni a megfelelő stílust, taktikát, játékrendszert erre a társaságra.

– Vannak, akiket kiemelne?

– Azt a három játékost szeretném itt most megemlíteni, akik már nem lehetnek megyei ifibajnokok, mert végleg kiöregedtek az ifjúsági csapatból: Ács Gergely csapatkapitány, Nagy Dániel és Pocsai Ákos. Ők sokat tettek azért az utóbbi két-három évben, hogy ez a csapat idáig eljutott. Nagyon nagy köszönet jár nekik ezért, és remélem, hogy a jövőben is maradnak az egyesületnél.

– Tartják-e a játékosokkal mostanság a kapcsolatot? Edzések újrakezdését tervezik-e még, vagy halasztanak a nyári felkészülésig?

– A korlátozások kihirdetése óta gyakorlatilag naponta jöttek az érdeklődések a játékosoktól, hogy mikor edzünk már, és hogy egyáltalán mi lesz. Most, hogy ismét lehet foglalkozásokat tartani, újra elkezdtük az edzéseket, egyelőre még a jelenlegi kerettel, heti két alkalommal, aztán júliustól már a következő szezon ificsapatával folytatjuk a munkát.

– Mennyiben törte meg mentálisan a társaságot, hogy ment a munka a kukába?

– A döntést nem lehet megváltoztatni, el kell fogadni, lamentálásnak nincs helye a sportban. Úgy érzem, hogy inkább erős motiváló erőként hat a társaságra ez a rendhagyó helyzet, alig várják már a srácok, hogy újra bajnoki mérkőzést játszhassanak. Ami engem illet, én pedig egy újabb nagy kihívás előtt állok, hiszen egy fél csapatra való új játékost kell beépítenem az együttesbe, ugyanis természetesen a következő szezonban is szeretnénk dobogóközelben lenni.