Borsód-Borsód meccsel emlékeznek a legutóbbi bajnoki címre

2003/2004-ben lett utoljára bajnok a Bácsborsód a megyei másodosztályban. Azelőtt az 1983/84-es idényben nyerték meg a bajnokságot, akkor tettek is egy próbát a felsőbb osztályban, de kiestek, aztán húsz évet kellett várni a következő diadalra. A kizárólag helyiekből álló bajnokcsapat akkor már nem lépett följebb, nem utolsósorban amiatt, hogy egy ilyen kis faluban már akkor is problémákat okozott a megfelelő mennyiségű utánpótláscsapatok kiállítása, ezzel együtt az utolsó bajnoki cím annyira szép emlék minden érintett számára, hogy úgy döntöttek, megemlékeznek róla, egy a 2004-es bajnokcsapat és a mai felnőtt keret között vívott mérkőzéssel. Szombat este 17 órára érdemes tehát kilátogatnia a bácsborsódi sportpályára annak, aki bajnokokat akar látni.

Azzal a kérdéssel, hogy van-e átfedés a két csapat, a mai felnőtt és a 2004-es bajnok közt, véletlenül éppen az egyik érintettet találtuk meg, Varga Zsoltot, aki ma a felnőtt csapat játékos-edzője. – Igazából már csak ketten vagyunk aktívak a régi keretből, jómagam, és Török Gyula. Én már a negyedik iksznél járok, Gyula pedig már a negyvenyolcadikat tapossa. Ő már majdnem inkább félig törzsszurkoló, félig labdarúgó, bár az igazolása még megvan, ott van az edzéseken is, és ha szükség van rá, akkor természetesen meccseken is focizik, ő egyébként az egyik fő szervezője ennek az eseménynek.

A gárda annak idején a jól sikerült őszi idény utolsó három fordulójában botladozott ugyan, ám remek tavaszt produkálva a harminc mérkőzésből huszonegyet megnyert. A csapatból a védelem nyújtotta a legjobb teljesítményt: Farkas Attila kapus előtt Fekete Gábor, Várnai Szabolcs, Héhn Csaba, Bognár Pál alkották a hátvédsort, Mojzes Zoltán és Györe Mihály pedig a középpálya motorjai voltak, de végig remek teljesítményt nyújtott Zavaros Norbert és Varga Zsolt is. Elöl Veverka Gábor és Grósz Gábor igyekezett az ellenfél védőit becsapni, ám sokáig sérültek voltak, ezért ott több cserejátékos is szóhoz jutott az idény során. Török Gyula, aki az elején csak keveset vállalt, a tavaszt már végigjátszotta, illetve Kiss Sándor szintén részese volt a sikernek. A szezon közben igazolt Csúcs Attila és az ifjúsági gárdából az utolsó mérkőzésekre felhozott Harnóczi Tamás fontos gólokat szereztek. Hasznos volt még Banász Krisztián, Balázs Attila és Jenei Zoltán játéka is. A csapat házi gólkirálya – hosszadalmas sérülése ellenére – Veverka Gábor lett 14 találattal.

– A bajnokság végére egyébként kétszereplősre csökkent a versenyfutás, a Sükösd és maradtunk óriási harcban az aranyéremért – idézi fel a bajnokság döntő momentumát, a legutolsó fordulóbeli mérkőzést Varga Zsolt, akit lázba hozott a szép idők felemlegetése. – Persze akkor még egy csoportban szerepeltünk a Bácsbokoddal is, márpedig velük minden mérkőzés rangadó volt, függetlenül attól, hogy melyik csapat hogy állt a tabellán. Ennek megfelelően felejthetetlen derbiket vívtunk velük, szinte leírhatatlan az a rivalizálás, ami a két szomszédos falu között folyt. Megannyi ezzel kapcsolatos anekdota immár legendának hat, pedig általában mindegyik igaz. Csak hogy egyet emeljek ki: egy-egy derbi után fekete zászlókat húztunk föl egymás falujában, a győztes a vesztes falujában, a példákat inkább nem is folytatnám. Visszatérve a bajnoki címre, az utolsó meccset Sükösdön vívtuk, 2–0-ra vezetett a Sükösd, szerintem valahol már vésték is a Sükösd nevét a bajnoknak járó kupára. Nagy nehezen sikerült 2–2-re egyenlítenünk, de nekünk az még mindig kevés volt az üdvösséghez. Aztán egy a hajrában szerzett góllal végül nyertünk 3–2-re, és azzal megnyertük a meccset is, a bajnokságot is.

Varga Zsolt természetesen a gólszerzőre is emlékszik, hiszen örökre felejthetetlen pillanatok ezek. – A gólt a Csúcs Attila fejelte, akiről hirtelen nem tudnám megmondani, hogy életében szerzett-e fejjel gólt, de azon a meccsen, amikor a legfontosabb volt, betalált fejjel. Aligha kell mondanom, hogy őrült nagy népünnepély vette kezdetét, már ott Sükösdön, aztán itthon egy egész vendéglátóipari egységet megtöltöttek a játékosok és a szurkolók, akik egész évben folyamatosan mellettünk álltak és hihetetlen létszámban biztattak minket, tehát nekik is sokat köszönhettünk, és hajnalig ment a mulatozás. Igazi fociünnep volt Borsódon.

Régebb óta tervezgették ezt a rendezvény az egyesület elnökével, Szabó Jánossal karöltve, mostanra sikerült összeszedni a régi bajnokcsapat tagjait, és az eseményt hagyományteremtőnek szánják. – Igyekszünk ezentúl minden évben összejönni focizgatni, nosztalgiázni, sztorizgatni, főzögetni, mert ezek a fajta focimulatságok sajnos kezdenek kihalni, és rájöttünk, hogy rettentően hiányoznak.

– Nagyon készülünk a mérkőzésre – nyilatkozta hírportálunknak Török Gyula. – Ketten jelezték, hogy munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudnak jelen lenni a találkozón, ketten pedig egészségügyi problémák miatt nem tudják vállalni a játékot, de ők is jelen lesznek a mérkőzésen. Jó tizenöt játékos fog tehát majd mezt húzni. A lelkesedés nagy, kicsit aggódom is, hogy nehogy aztán sérülés legyen a nagy lelkesedés vége, ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy bizony a legnagyobb méretű szerelést kell kikérnem a szertárból, hiszen az elmúlt tizenöt év azért meglátszik a játékosok termetén.

Így tehát a régi csapat minden olyan tagja, akit betegség vagy munka nem hátráltat, kifut majd a pályára, kivéve Balázs Attila játékost és Dományi János szertárost, raktárost, mindenest, akik már az égi lelátóról figyelik majd a régi társakat.