Évi kétszáz napot tölt a vízparton Walter Tamás

– Edzés előtt ültünk le beszélgetni. Egészségmegőrzés, vagy a versenyhorgásznak szükséges az erősítés? – kérdeztük Walter Tamást.

– Negyvenhárom éves vagyok és sem a munka, sem a horgászat terén nem érnék el semmit, ha nem úsznék és edzenék heti többször. Nem izmot építek, a mi sportunkhoz állóképességre van szükség. Ez kell ahhoz, hogy felvegyem a versenyt a huszonöt-harminc évesekkel.

– Mi olyan megterhelő a horgászatban?

– Tizenhárom méter hosszú a versenybot, melyet négy órán keresztül kell kezelni, ha negyvenöt fokban lejt a part, akkor ilyen szögben, ráadásul ez idő alatt kétszáz-háromszáz halat ki kell fogni ezzel a bottal. Ez nagy erőkart jelent. Bárkinek szívesen a kezébe adom, aki azt mondja a versenyhorgászatra, hogy nem sport, és meglátjuk hogy érzi magát tíz perc múlva és hogy kezeli a botot. A versenynap végén három-négy liter folyadékveszteséggel pihegünk a földön.

– Hogyan készül egy versenyre?

– Ha azt mondják nekem hétfőn, hogy szombat-vasárnap egy verseny lesz a szabadidőközpontban, először meg kell tudnom, hogy milyen távolságban milyen mély a víz, milyen hőmérsékletű a felszínen és a fenéken. Ennek megfelelően a halak helyét is fel kell térképeznem. Ekkor négy-öt fős csapat munkája nyomán, különböző horgászati feladatokat végezve összeáll egy kép péntek estére, hogy a hétvégi versenyen mit kell tennünk a győzelemhez. A nemzetközi megméretéseken öt tréningnap áll rendelkezésre, ezt megelőzően két hét pályazár van érvényben azért, hogy senki se jusson jogosulatlan előnyhöz, például ne költözzön le a helyszínre egy gazdag csapat hetekre.

– Ennek komoly anyagi felté­telei vannak. Akkor az kevés, hogy az egyik kézben pecabot, a másikban sör?

– Lehet így is, csak sörrel nem, mert az alkoholt tiltják verseny közben. Alkoholmentessel kiülhetsz, de jól megvernek száz esetből kilencvenkilencszer. Alapvető felté­telei vannak annak, hogy sikeresek legyünk. Fontos, hogy a tizenhárom méteres bot nagy tempóban tudjon mozogni, az etetőláda ne billegjen. Ehhez építünk egy stégrendszert, amire két óránk van a verseny előtt. A két óra felkészülés és a négy óra verseny kemény fizikai meló. Igen, pénzbe kerül. Ha egy futó élsportoló akar lenni, évi több százezret költ felszerelésre. Ugyanez egy Forma–1-es pilótánál több millió dollárba került. Mi pár millió forintból gazdálkodunk.

– Januárban megnyerték a feeder vb-t, amit önök előtt magyar csapatnak még soha nem sikerült.

– A feedernél minden a precizitásról szól. Ha harminc-negyven méterre horgászunk, akkor megadott helyre etetünk, mindig ugyanúgy tesszük le a botot, hogy a következő csalogatóanyagot is ott találja meg a hal. A dél-afrikai verseny második fordulójában olyan viharos szembeszél keletkezett, hogy a Balaton déli partján szokásos, 40-50 centis nagy hullámok csapkodtak, ami a pontosságot gátolta. Erre a botot függőlegesen tartottam, nem tettem le, végig kézben volt. Az utolsó órában fordítottam, annyi halat fogtam, ezzel és többek közt így nyertük meg a vb-t.

– Hogyan jött a horgászat az életébe?

– Édesapám nagy pecás, az első pár kupát nem én vittem haza. Horgászata mindig példa volt számomra és nagyon szerettem volna én is kupát hazavinni. Már akkor kijártam vele horgászni, mikor még az asztal alatt el tudtam sétálni. Tizenéves koromban láttam őt versenyezni, de nem miatta lettem versenyző, hanem egy lány kedvéért. Tizenhat éves voltam és nagyon szerelmes, a lány versenyzett, így mikor nyüstölt, hogy induljak el az édesapja által szervezett horgásztábor versenyén, belementem, és azt véletlenül meg is nyertem. Az jólesett, a lány pedig nagyon odavolt. A következő húsz versenyen is az ő kedvéért indultam.

– Mikor ért el az első mérföldkőhöz?

– Az első valamire való eredményem 1998-ban, 23 évesen volt. Akkor a felnőtt egyéni országos bajnokságon lettem bronzérmes. Ezzel akkor együtt járt a válogatottság, így kijutottam az 1999-es vb-re. Azért érdekes ez, mert a mi sportunkban 30 és 50 éves kora közt éli aranykorát a versenyző, azon belül is inkább 35 és 45 között.

– Ön a hobbijának és tulajdonképpen a hobbijából él, de öltönyt is húzhatott volna a diploma megszerzése után, mégsem tette.

– Közgazdasági szakon, külgazdasági szakirányon végeztem, mellé angolból és olaszból nyelvvizsgáztam. Hazavittem a diplomámat édesanyámnak, ő nagyon örült neki, aztán soha egyetlen percet nem dolgoztam közgazdászként, legalábbis szorosan véve a szakmában nem, hiszen az ott tanultakat mindennap használom, nem kicsi már a cég, amit működtetünk. A diplomázás után azonnal elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan tarthatnám meg a megszokott heti négy-öt pecát. Mert ha beöltöztem volna szépen pingvinbe és elmentem volna valamelyik bankba, akkor lefőtt a kávé. Nem gazdag akartam lenni, nem érdekelt mekkora az autóm és milyen az órám, csak az, hogy jó botom legyen és időm horgászni, na meg az, hogy megverjem a többieket, így 2001-ben elindítottam a horgászboltot, ami azóta is megy. Van egy saját márkánk, Serie Walter, amiről elmondhatjuk, hogy azzal meg tudjuk verni a világot. Én a saját termékeimmel győztem Dél-Afrikában és a korábbi vb- és eb-címeimet is ezzel szereztem.

– Más is horgászik a családban?

– A feleségem is versenyez és versenyzett akkor is, mielőtt megismert, sőt világbajnok volt. Én nem egy versenyhorgász dinasztiából származom, ő igen. Neki a bátyja egyéni világbajnoki érmes volt, az édesapja pedig válogatott versenyhorgász, sokszoros magyar bajnok csapatban, vb-részvételekkel. Ő is világbajnok lett Dél-Afrikában, hiszen a női csapat is nyert.

– A portugáliai feeder vb-n megnyerték a klubok közötti versenyt. Kik alkotják az együttest?

– Saját munkatársak, és a világ egyik legerősebbjeként tartanak számon bennünket.

– Mennyiben más a portugál terep?

– Idegen a közeg, minden más, mint itthon. A pályán az egyik fogható hal a csefaló, ami egy tengeri faj és felúszik a sós vízből a folyóba. Vadidegen halfajra ülünk le. Ismerjük azért a terepet valamennyire, de más a peca.

– Hol lehet megtalálni, ha csak tét nélkül horgászik?

– Évi 200 napot töltök vízparton, ebből 150 nap versenyzéssel kapcsolatos. Ez 30-40 versenynapot és 110-120 tréningnapot jelent. Ahol a verseny van, ott a tréning. Szezonban a saját kedvemre, tét nélkül szinte sosem horgászom. Márciustól október végéig nincs erre lehetőségem. Szezonon kívül van időm, akkor pergetek, vagy elmegyek a Karib-tengerre, ha van rá lehetőségem. Akkor inkább pergetek nagy sügérekre, vagy minden más ragadozó uszonyosra.

– Hol jegyzik a magyar versenyhorgászatot a világban?

– Úszós és feeder szakágakban minden válogatottunk a top ötben van a világon, és ezek hosszú listák. Ha lenne egy szakágakat összesítő ranglista, a magyarok az elején lennének, szoros versenyben az olaszokkal és az angolokkal. Jók a nők, jók az ifik is.

– Mindig ilyen jó volt a magyar versenyhorgászat?

– A rendszerváltás előtt nem volt jó, a rendszerváltás sem hozott átütő sikert. A világbajnokságok hatvanéves történetében az első felnőtt érmet 1998-ban nyertük, akkor bronznak örülhettünk. A 2000-es évek elején történt egy generációs forradalom, melybe mi is bekapcsolódtunk. Akkor nyíltak meg egyéb vonatkozásban is a lehetőségek, csak egyet mondok: nyelvtudás. Addig, amíg nem tudod kikérni a kávédat idegen nyelven, akkor a külföldi csapatokkal sem tudsz tapasztalatot cserélni. Az elmúlt 20 év az, amikor mi jók vagyunk és az elmúlt 10, amikor különösen jók. Muszáj kiemelni, hogy ma már olyan komoly támogatással bírunk a Magyar Horgász Szövetség részéről, mellyel tudunk is érdemben eredményeket elérni. Ez komoly változás.

– Az elején említette az életkori sajátosságokat. Ezek szerint ön éppen a versenyzői aranykorában jár.

– Harmincéves korom előtt megnyertem a két vb-címet, amire nem volt korábban példa. Nem akarom elkiabálni, de talán a mi életünkben ilyen nem is lesz még egy. Annyira nehéz 30 év alatt kétszeres világbajnoknak lenni, mint ritmikus sportgimnasztikában 30 felett. Ennyit jelent a tapasztalat. Most sokkal tapasztaltabb vagyok, mint akkor és még talán állom azt a fizikai igénybevételt, amit ez jelent, bár ez, mint ma szinte minden, kitolódik, tehát még lehet hat-nyolc évem élesben.

– Cél még egy vb-cím?

– Jó lenne, de az egyénihez nagyon sok minden szükséges ehhez, például a szerencse is. Van 40 ország egy vb-n, ötfős csapatokkal. Az 200 induló, ebből már a tréningek előtti héten beletehetsz egy borítékba 20 nevet, akinek van esélye megnyerni. Nekem az a dolgom, hogy azok között legyek. Ez nagyjából teljesül. Persze szeretnék még egyszer egyéniben felállni a dobogóra, hogy meglegyen a hatodik is. De inkább cél az egyéni feeder vb-cím, ott még öt évet kitolódik az életkor és nem kell egy 13 méteres bottal bajlódni. Ott jobban érzem az esélyét annak, hogy összejön. De ha nem sikerül, már akkor is rendben vagyunk.