Útinform

11 órája

Itt dolgoznak az utakon Bács-Kiskunban

Cikkünkben összegyűjtöttük, hol kell forgalomkorlátozásra számítani hétfőn Bács-Kiskunban.

Baon.hu

Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást hétfőre vonatkozóan.

útinform, közúti munkálat, Bács-Kiskun,
Közúti munkálatok Bács-Kiskunban
Fotó: Shutterstock

Gyorsforgalmi utak:

Az M5-ös autópályán, burkolatfelújítási munkákat végeznek a Röszke felé vezető oldalon a 49-es és az 57-es kilométer között. A forgalmat a belső sávra, illetve a szemközti oldal belső sávjára terelik át. Fontos, hogy aki Budapest felől jön és az 53-as kilométernél, az Örkény csomópontban akar kihajtani, az maradjon a saját oldalán, mert csak onnan érhető el a kihajtó. A korlátozás a Budapest felé vezető oldalt is érinti, ott a külső és a leálló sávra terelik a járműveket. 
- A főváros irányába, a 67-es kilométernél a Lajosmizse csomópontban aszfaltoznak, ezért nem lehet le és felhajtani, illetve a pihenőbe sem lehet behajtani. A terelőutat az 5-ös főút felé jelölték ki.

- Budapest felé, az M44-es autóút építéséhez kapcsolódóan lezárták a 74-es kilométernél a Kecskemét-észak csomópont lehajtóágát. Az ellenkező, Röszke felé vezető oldalon pedig a le- és felhajtóágat zárták le. 
- a Röszke felé vezető oldalon, a 151 és a 155-ös kilométer között a Szatymazi pihenőhely után új terelést építettek ki, a forgalmat a belső sávba terelik. 

Főutak:

Az 51-es főúton, Dunaharaszti elkerülő szakaszán, a 16-os kilométernél fenntartási munka kezdődött. Irányonként csak egy-egy sáv járható. Gyakoriak a torlódások, főként a reggeli, valamint a délutáni csúcsidőszakokban.

Az 53-as főúton, Soltvadkert határában, a 36-os kilométernél lévő vasúti átjárót építés miatt lezárták. A forgalmat ideiglenes terelőútra irányítják.

Az 512-es főúton, Kalocsa elkerülő szakaszán körforgalmat építenek. A 3-as kilométernél a fél útpályát lezárták, jelzőlámpa szabályozza a forgalmat.

Alsóbbrendű utak

Bács-Kiskun vármegyében, a Kunszentmiklós nyugati határában lévő vasúti átjárót felújítják. A 34-es kilométernél a járműveket a helyben kiépített terelőútra irányítják. (5205-ös jelű út
 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában