Kecskemét

2 órája

Lőrincz Tamás olimpiai bajnokkal birkóztak a gáspáros diákok – galériával, videóval

A Küzdj meg a Bajnokkal Alapítvány és a Honvédelmi Sportszövetség közös programsorozatának köszönhetően a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikum diákjai rendhagyó testnevelésórán vehettek részt. Lőrincz Tamás olimpiai bajnok tartotta az órát, akivel birkózni is lehetett.

Vizi Zalán

A Küzdj meg a Bajnokkal Alapítvány és a Honvédelmi Sportszövetség két évvel ezelőtt indította el programsorozatát, amely során neves sportolókkal együtt látogatnak el iskolákba, hogy népszerűsítsék a sportolást, valamint a honvédelmi eszmét, a toborzást. Azok a diákok, akik a kadét programban résztvevő középiskolákba, szakképző iskolákba és gimnáziumokba járnak, különböző bajnokokkal küzdhetnek meg. Ilyen iskola Kecskeméten a Gáspár András Technikum, ahol kedden a reggeli testnevelésórát Lőrincz Tamás olimpiai bajnok tartotta.

Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, rendhagyó testnevelés, Gáspár,
Lőrincz Tamás olimpiai bajnok tartott rendhagyó testnevelés órát
Fotó: Bús Csaba

Példaképprogram, élményprogram

A program megálmodója Süli András, aki Vajda Attila olimpiai bajnok kenus menedzsere volt. Vajda Attila nyerte Magyarország egyetlen egyéni aranyérmét a 2008-as pekingi olimpián, és akkoriban rengeteg iskolába ellátogattak, innen gyökerezik a Küzdj meg a Bajnokkal program is.

– Láttam, hogy Vajda Attilát mekkora szeretettel fogadják a diákok, és arra gondoltam, mi lenne, ha nemcsak egy élménybeszámoló és pár közös fotó erejéig látogatnánk el az iskolákba, hanem egy közös órával akár életre szóló élményt is nyújthatunk a gyerekeknek. Célunk, hogy olimpikonjaink jelenlétével, az ő történetüket megismerve a diákok elhiggyék, az élet bármely területén sikeresek lehetnek, ha kitartóan dolgoznak érte – mondta Süli András.

Jó tíz éve már, hogy elindították a Küzdj meg a Bajnokkal programot, amelyet mindig valamilyen konkrét tematika ötvöz. Volt, hogy a szelektív hulladékgyűjtés állt a rendhagyó órák fókuszában, két éve viszont a Honvédelmi Sportszövetséggel karöltve a honvédelmi eszmék átadása, a kadét iskolákban a toborzás népszerűsítése a legfőbb céljuk.

– Az elmúlt években több, mint hatvan iskolába jutottunk el közel negyven sportolóval. Kecskeméten hat évvel ezelőtt jártunk utoljára – tette hozzá Süli András.

A kecskeméti vendég Lőrincz Tamás olimpiai bajnok birkózó volt, akit földre is lehetett dobni

Plusz motivációt jelenthet tehát az olimpiai érem látványa a diákok számára, de nemcsak a sportban, hanem tanulásban és az élet számos másik területén is. Lőrincz Tamás is elvitte az olimpiai aranyérmét a kecskeméti iskolába. Rövid bemelegítés után a birkózás alapjaival ismertette meg a gáspáros diákokat játékos formában. A földharcos birkózóelemekkel tarkított látványos óra elnyerte a diákok tetszését, fiúk és lányok egyaránt beleálltak a munkába. Szemmel láthatóan a legizgalmasabb pillanatokat az okozta a diákok számára, amikor Lőrincz Tamáson mutathattak be birkózógyakorlatot.

– Remélem, hogy az ilyen órák közelebb hozzák a diákokhoz a sportot és a mozgás örömét – nyilatkozta hírportálunknak Lőrincz Tamás.

A birkózó Tokióban lett aranyérmes, az volt az utolsó versenye, utána visszavonult.

– Jelenleg a csepeli Kozma István Birkózó Akadémia szakmai igazgatója vagyok, maradtam tehát a sportágam mellett – mondta Lőrincz Tamás, aki ceglédi színekben lett olimpiai bajnok, így a kecskeméti birkózást is ismeri.

– A „szomszédból” látom, hogy a kecskeméti birkózás magas szintet képvisel. Sok ceglédi edző költözött például a megyeszékhelyre, jó kezekben vannak a helyi tehetségek, akikből több is van – értékelte a helyi birkózás helyzetét Tokió olimpiai bajnoka.  

A Küzdj meg a Bajnokkal program idén ősszel nyolc helyszínre látogat el. Lőrincz Tamás mellett még részt vesz a programban Siklósi Gergely olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Fojt Sára kétszeres olimpiai bronzérmes kajakozó, illetve Lőrincz Tamás mellett az olimpiai ezüstérmes öccse, Lőrincz Viktor is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában