Kiskunmajsa

2 órája

Vedelek Norbert: mai szabadságunk, mai életünk gyökerei 1956-ig nyúlnak vissza – galériával

1956 különleges dátum a magyar nemzet történetében. A tisztesség, a becsület és az összefogás dátuma – hangoztatta a Kiskunmajsán mondott ünnepi beszédében Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából tartott városi megemlékezésen Vedelek Norbert hangsúlyozta, hogy az akkori magyarok összefogtak a becsület és a szabadság érdekei mellett.

Pozsgai Ákos

A Konecsni György Művelődési Központban rendezett ünnepségen az Ilyen nagy dolog a szabadság címmel a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium diákjai adtak emlékműsort, melyben felelevenítették az 1956-os forradalom és szabadságharc pillanatait.

Vedelek Norbert, 1956-os forradalom, Kiskunmajsa,
Vedelek Norbert a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke az 1956-os forradalom hősire emlékeztek Kiskunmajsán
Fotó: Pozsgai Ákos

Ezt követően Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke mondott emlékbeszédet, aki Wass Albert gondolataival köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd kiemelte, hogy megtisztelő számára, hogy együtt emlékezhet Kiskunmajsán, ahol az országban a legméltóbb módon emlékeznek meg 1956-ról, és őrzik annak emlékét.

– A II. világháborút követően a kommunisták lépésről-lépésre, az eszközökben nem válogatva, gátlástalanul rátelepedtek Magyarországra. Előre megtervezett módon behálózták a mindennapokat a fennhatóságuk alá került államokban. Volt, akit hazugsággal, volt, akit fenyegetéssel és volt, akit kínzásokkal vettek rá: hódoljon be az idegen érdekeknek – emlékeztetett a politikus, aki szerint az 1956-os és a mai események között akad egy kézenfekvő kapcsolódás. – Mindig voltak olyan magyarnak mondott pártalakulatok, akik szívesen elárulták a hazát, szívesen kiszolgálták a nagyhatalmi érdekeket. 1956-ban a kommunisták voltak azok. Ma szellemi utódaikat a baloldali liberális közösségben találjuk – fűzte hozzá.

Az 1956-os forradalom alapozta meg a demokratikus átalakulást

A politikus szerint a mai nagyhatalmi játéktáblán a bábú szerepét szánják Magyarországnak és egy kis uniós támogatásért cserébe a nemzeti szuverenitását kérik. – 1956-ban szovjet tankokat hívtak be az elvtársak, ma brüsszeli segítséggel támadják az országunkat. Újra, egy jó kis ketrecet szánnak nekünk. A ketrec elzárja a teremtményt Istentől. A ketrec elzárja az életet. Legyünk éberek! Ismerjük fel és kerüljük el azokat, akik újra ketrecbe akarnak zárni – hangoztatta a megemlékezésen. Kiemelte: „Mai szabadságunk, mai életünk gyökerei 1956-ig nyúlnak vissza. Az akkori események elindították és megalapozták az ország demokratikus átalakulását, melynek eredményeként ma itt élhetünk szabad magyarokként, szabad érzésekkel és gondolatokkal, szabad országban és jövőképpel.”

Vedelek Norbert emlékeztetett: „Az erős lélekhez hatalmas jellemek is kellenek. Rengetegen akadtak olyanok 1956-ban, akik nem csak szavakkal, de tettekkel is bebizonyították, hogy akár életük árán is megvédik a szabadságot.” A politikus szerint ezt Kiskunmajsán tudják a legjobban, ahol Pongrátz Gergely, a Corvin köz hős védőjének sírhelye van. A ravatalán olvasható mondattal zárta beszédét, mely szerinte ma is irányt mutat mindannyiunknak: „Mindent a hazáért”.

A megemlékezés záró részében a művelődési ház mellett lévő Szabadulás szobrát koszorúzta meg közösen Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés és Patkós Zsolt, Kiskunmajsa polgármestere közösen, majd a társadalmi szervezetek, önkormányzati és oktatási intézmények koszorúztak és helyezték el a megemlékezés virágait az emlékműnél.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában