2024.09.09. 17:50
Ceni nénivel ünnepeltek az 55 éve elballagott tiszaalpári öregdiákok
Igazán összetartók az 1969-ben végzett 8. b osztályos tiszaalpári öregdiákok. Hosszú ideje már minden évben összejönnek nosztalgiázni. Az egykori általános iskolások múlt hétvégén ünnepelték az 55 éves jubileumot.
Tar Mária főszervező eleinte csak saját osztályának, az 1969-ben végzett tiszaalpári általános iskola 8. b öregdiákjainak szervezte meg ötévente a találkozót, majd egy idő után a 8. a osztályosok is kérték a csatlakozást. Így ma már a két osztály közösen ünnepel. Ahogy haladtak előre a korban, jött az ötlet, hogy éves legyen az ötéves találkozókból. Történt ez több mint két évtizede és tartják is ehhez magukat.
Nagyon jól sikerült az 55 éves osztálytalálkozó, melyen részt vett Szederkényiné Ceni néni is, aki megtartotta a rendhagyó osztályfőnöki óráját. Együtt nosztalgiáztak, emlékeztek vissza a boldog és gondtalan gyermekkora.
Sajnos a két osztályból 26-an már meghaltak, rájuk egy-egy mécsessel és fehér rózsával emlékeztek meg.
Tar Mária végül elmondta: bár már deres a hajuk, de a szeretet és barátság nem múlt el, bíznak benne, hogy jövőre is szép számban össze tudnak jönni.