Útinform

2024.08.23. 08:00

Közúti munkálatok miatt ezeken a helyeken útlezárásokra kell számítani Bács-Kiskunban

Cikkünkben összegyűjtöttük, hol kell forgalomkorlátozásra számítani pénteken Bács-Kiskunban.

Baon.hu

Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást péntekre vonatkozóan.

útinform, közlekedés, forgalomkorlátozás
Forrás: shutterstock.com / illusztráció

Gyorsforgalmi utak:

Az M5-ös autópályán, a kamerarendszert korszerűsítik Budapest határában. A 20-as kilométer környezetében 7-től délig  mindkét oldalon lezárják a belső sávot, ami torlódást okozhat. 

– Örkény után, a főváros felé vezető oldalon az elválasztó sávot kaszálják. Az 51-es és a 45-ös kilométer között mozgó terelés mellett a belső sávot lezárják.

– Új terelést építenek ki Őrkény illetve Lajosmizse térségében. A 64-es és az 58-as kilométer között a főváros felé haladók már csak a külső és a leálló sávot használhatják. A nap folyamán a jobb pályán, vagyis Szeged felé építik ki a sávelhúzást úgy, hogy kezdetben a belső sávra terelik az autósokat, majd délutántól az ellenkező oldal belső sávján is biztosítva lesz a közlekedés. 

– Balástya térségében aszfaltoznak. A Budapest felé vezető oldalon, a 149-es és 147-es kilométer között a külső sávot lezárták.

Főutak:

Az 52-es főúton, Fülöpszállás átkelési szakaszán, a 35-ös kilométernél a vasúti átjárót újítják fel. A forgalmat terelőútra irányítják.

Az 53-as főúton, Soltvadkert határában, a 36-os kilométernél a vasúti átjárót építik, ezért azt lezárták. A forgalmat ideiglenes terelőútra irányítják.

Az 54-es főúton, Soltvadkert közelében, a 43-as és 44-es kilométer között körforgalmú csomópontot építenek. A félpályás lezárásnál jelzőlámpa szabályozza az áthaladást.

– Császártöltés közelében, a 71-es és 74-es kilométer között építési munka miatt a fél útpályát lezárták.

A 441-es főúton, Kecskemét elkerülő szakaszán, a 28-as kilométernél lévő 445-ös főúti csomópontot körforgalmúvá alakítják át. A két főút között jelenleg a kapcsolat megszűnt, a teherforgalmat elterelik.

Az 512-es főúton, Kalocsa elkerülő szakaszán, a 3-as kilométernél körforgalmat építenek. A fél útpályát lezárták, jelzőlámpa szabályozza a forgalmat.

Alsóbbrendű utak:

Bács-Kiskun vármegyében, az 5205-ös jelű Örkény-Tass összekötő úton, Kunszentmiklósnál a vasúti átjárót újítják fel. A 34-es kilométernél a járműveket helyben kiépített terelőútra irányítják.

– Csomópontot építenek Kalocsán. Ez okból kifolyólag az 5123-as jelű Kalocsa dél i összekötő utat lezárták. Kerülni a Móra Ferenc út - Paksi köz útvonalon, lehet, de csak 15 tonnáig, az ennél nehezebb járműveket az 51-es főútra terelik.

– Dunatetétlen közelében átereszt építenek az 5305-ös jelű Dunatetétlen-Harta összekötő úton. Az 5-ös kilométernél az utat lezárták, a forgalom egy párhuzamosan kiépített terelőúton halad.

Kamionstop:

A következő kamionstop szombat délután 3 órától, vasárnap este 10 óráig lesz érvényben.

A külföldről hazatérő nehéz tehergépjárművek az államhatártól a magyarországi telephelyig vagy az első lerakóhelyig „elgurulhatnak” júliusban és augusztusban a kamionstop ideje alatt is, azonban nem vehetik igénybe a kormányrendelet 3. mellékletében felsorolt útszakaszokat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában