Főzőverseny

2024.08.23. 11:30

Véglegessé vált a Kalocsai Paprikanap programja

Véglegessé vált a „Csíplek Kalocsa! Paprikanap és XXVI. Paprikás Ételek Főzőversenye” elnevezésű nagyrendezvény programja. A nagy érdeklődéssel várt rendezvény időpontja szeptember 13-14. lesz.

Zsiga Ferenc

A paprikanapot évtizedekig szeptember második hétvégéjén rendezték, de közel öt esztendeje szeptember első hétvégéjére került át. Totálisan ütközve a kalocsaihoz közel hasonló látogatottságú Pataji Ősz programsorozattal. Az ügyben először Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere szólalt meg, és tette fel a kérdést, hogy a két egymástól 15 kilométerre lévő település miért egy időpontban, miért egymás rovására szervez nagyszabású rendezvényt, megosztva ezzel a látogatók számát? A kérdésre Kalocsa vezetése érdemben nem reagált, maradt a Pataji Ősszel ütköző új időpont azzal az indokkal, hogy a kalocsai paprikanapokkal szeptember második hétvégéjén – egyébiránt a másik megyében, 50 kilométerre lévő – Szekszárd szüreti napja rivalizál.

paprikanap, főzőverseny, Kalocsa
Fotó: shutterstock.com / illusztráció

Ugyan többen várták, de a paprikaünnep a képviselő-testület augusztus 13-i ülésén még tájékoztatás szintjén sem került szóba. Ezzel kapcsolatosan képviselői kérdés sem hangzott el, így csak a közösségi médiából, egy plakát formájában lehetett először értesülni a végleges programról.

A korábban háromnapos paprikafesztivál kétnaposra, valójában egynaposra redukálódott, idén ezért nyerte vissza kezdetekbeli nevét: Paprikanap. A Paprikanapot azért ezúttal is a várhatóan magas színvonalú, Németh József szervezte Paprikás Ételek Főzőversenyével párosították. A finanszírozási oldal erősítése érdekében több programelem szervezését a Kalocsa Jövőjéért Egyesület a Magyar Kulturális Alap támogatásával vállalta magára.

A közzétettek szerint szeptember 13-án, 15 órától Szakmár-Kistényen Családi Nap a Farmon a hungarikumok jegyében elnevezéssel fogadják a gyermekes családokat. A belépődíj gyermekenként 1000 forint, a kísérőknek a program ingyenes. Kalocsán, a Szent István király templomban 15 órától tartanak terményáldással egybekötött szentmisét. Dr. Márkus Ferenc paprikakutató emléktábláját 17 órakor koszorúzzák meg a Dr. Márkus Ferenc utcában. A Platán Rendezvényközpontban 20 órakor kezdődik a Veracruz zenekar hajnalig tartó utcabálja. 

Szeptember második  szombatján 8 órától az Érsekkert Gesztenye soron kijelölt főzőhelyeknél gyújtanak a bográcsok alá a főzőcsapatok. A fakanálcsatát a Magyar Gasztronómiai Szövetség Hungarikum és Hagyományőrző Kabinetje támogatja. Támogatói jegyek ellenében, 13 órakor megkezdődik az ételek kóstolása. A főzéssel szinte egy időben a Kalocsa Jövőjéért Egyesület szervezésében, a Magyar Kulturális Alap támogatásával zajlanak az ingyenes gyermekprogramok, ajándék fagyival és minden mással.

Az Érsekkert nagyszínpadán 15 órától Főszerepben a kalocsai népművészet címmel a kalocsai népművészeti és hagyományőrző egyesületek csoportjai adnak műsort. A XXVI. Paprikás Ételek Főzőverseny díjátadóját 17 órakor tartják. 

Az esti program során Roberto Ricos ad műsort, közben 21 órától Dévényi Tibor szórakoztatja a közönséget. Az éjszakai órákban a jó zenékről és a jó hangulatról Von Kraus gondoskodik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában