Galériával/videóval

2024.08.23. 15:19

Hírös Vacsora a Hírös Héten: a kamarai jótékonysági rendezvényen nyolcszázan vettek részt

2009 óta 16. alkalommal rendezte meg csütörtök este a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BKMKIK) a Hírös Vacsorát Kecskemét központjában.

Barta Zsolt

 A Szent István-szobor előtti téren 800-an vettek részt a jótékonysági rendezvényen, amelyen a Kecskeméti Csárda munkatársai készítették el, és szolgálták fel az ízletes fogásokat. 139 magánszemély és cég pedig támogatói jegyekkel segítette a rendezvény sikerét.

A Szent István szobor előtti téren 800-an vacsoráztak csütörtök este
Fotó: Barta Zsolt

Hírportálunknak Gaál József, a BKMKIK elnöke elmondta, hogy a rendezvény szervesen kapcsolódik a Hírös Héthez. Ez egy olyan gasztronómiai esemény, ahol baráti társaságok, cégek munkatársai, magánszemélyek, családi közösségek vesznek részt, akik a vacsorajegy megvásárlásával támogatják a kamara céljait. A jótékonysági rendezvény bevételéből ugyanis a Kecskeméti Szakképzési Centrumban tanuló, jó képességű, de szerény anyagi háttérrel rendelkező diákokat támogatja anyagilag a kamara.

Minden évben 10–15 diák kapja meg a kamara decemberi küldöttgyűlésén a támogatásokat. Emellett a cégek pénzzel és egyéb természetbeli támogatással is segítik a célok megvalósulását. Eddig a 16 év során 160 diáknak 6,5 millió forintot adományozott a Hírös Vacsora bevételeiből a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara – mondta Gaál József, a kamara vármegyei elnöke.

A Kecskeméti Csárda két étellel várta a vendégeket. Az egyik fogás zúzapörkölt volt májjal bolondítva, galuskával. A másik fogás pedig fokhagymás konfitált kacsacomb és baconbe göngyölt jércemellcsíkok, meggyes-szilvás párolt lilakáposztával és póréhagymás-zelleres burgonyapürével, pecsenyelével. Az ételekhez egy fröccsöt vagy egy palack ásványvizet szolgáltak fel a pincérek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában