2023.08.27. 11:26
Zenés foglalkozást indít az Összhang Műhely
Ősztől indulnak az Összhang műhely foglalkozásai a Hunyadivárosi Közösségi Házban. A műhely vezetői várják a jelentkezőket!
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Szeptembertől minden héten pénteken 15-17 óra között komplex művészeti foglalkozást tart az Összhang Műhely 9-14 éves korosztály számára a Hunyadivárosi Közösségi Házban. A meghallgatást két időpontban szervezik: augusztus 29-én (kedd) 17:00 az Ifjúsági Otthonban, illetve szeptember 6-án (szerda) a Hunyadivárosi Közösségi Házban.
A foglakozást Horváth Zsófia és Závori Erika tartják, akik maguk is jártasak és tapasztaltak a zene világában. Céljuk, hogy a tehetséges gyerekek színpadi gyakorlatot szerezzenek már fiatal életkorban is. Ezenkívül megtanulhatják az énektechnika alapjait az egyéni és közös éneklések alatt, később pedig fellépéseken bizonyíthatják rátermettségüket. A zenei foglalkozás fejleszti a gyerekek hallását, növeli az öbizalmukat, és nem utolsó szempontként részesei lehetnek egy összetartó közösségnek.