Fejlesztés

2023.04.13. 19:40

Hamarosan tovább bővül a tanyagondnoki szolgálat Halason, egy új szolgálati autót is átadtak – galériával

Az eddigi három tanyagondnok helyett, május közepétől várhatóan négy tanyagondnok lát majd el szolgálatot Kiskunhalason. Ezzel az eddigi 1200 helyett már közel 1600 külterületen élő embert tudnak elérni a tanyagondnokok. A szolgálatra nagy szükség van, ezt jelzik az önkormányzathoz érkező lakossági visszajelzések is. A külterületeken élők elégedettek a tanyagondnokok munkájával. Csütörtök délután egy vadonatúj Dácia Duster terepjárót adott át Fülöp Róbert polgármester a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ részére, amivel a tanyagondnokok látnak majd el feladatot.

Pozsgai Ákos

Juhász György, a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ igazgatója átvette az új terepjáró indítókulcsát

Fotó: Pozsgai Ákos

Hatalmas külterület tartozik Halashoz, mintegy négyezer ember él tanyán, akiknek egy része naponta veszi igénybe a tanyagondnokok szolgáltatásait, a feladatuk rendkívül sokrétű, változatos és összetett.

– Az egyszerű napi bevásárlástól a gyógyszerek kiváltásán az ebéd eljuttatásán át az idős, önállóan közlekedni nem tudó rászoruló emberek orvoshoz juttatásáig rengeteg feladatuk van – mondta Fülöp Róbert polgármester, aki az elmúlt évek tapasztalataira hagyatkozva úgy fogalmazott, hogy a tanyagondnokok munkáját nagy örömmel veszik a külterületeken élők és szívesen veszik igénybe a rászorulók.

A városvezető elmondta azt is, hogy a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központhoz tartozó tanyagondnoki szolgálat nagyon régi gépjárműparkkal rendelkezik, a meglévő járművei többsége húsz évnél öregebb, megérettek a cserére.

A Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ elmúlt évi költségvetését sikerült annyi maradvánnyal zárni, hogy megnyílt az esély az egyik öreg jármű cseréjére. A költségvetés vizsgálata során azonban arra jutottak a város és a szolgáltató vezetői, hogy a tanyagondnoki szolgálatok finanszírozása van olyan mértékű, hogy akár egy újabb, negyedik szolgálatot is be tudna indítani. Így végül az autócsere helyett abban maradtak, hogy megtartják az idősebb autókat is, és a mintegy hatmillió forintért vásárolt új szolgálati autó a hamarosan induló, negyedik tanyaszolgálatot fogja segíteni. Ezzel tovább támogatva a külterületen élő idős és hátrányos helyzetben élő lakosságot, segítve az ő mindennapjaikat.

– Bízunk abban, hogy várhatóan május közepétől el tud indulni a negyedik tanyagondnoki szolgálatunk is, amelyhez ugyan még mind a halasi önkormányzatnál, mind a kistérség önkormányzatainál szükséges meghozni néhány fontos döntést, de az elvi akarat már meg van hozzá – emelte ki a város vezetője, aki elmondta, hogy a negyedik tanyagondoki körzethez, amelyhez Füzespuszta és Alsószállás tartozik majd, biztosított egy olyan szakember, aki korábban már dolgozott Halason tanyagondnokként, így jól ismeri a tanyagondnoki teendőket és a külterületen élők napi gondjait.

Az új szolgálat elindításával az eddigi mintegy 1200 ember helyett, naponta közel 1600 ember tudnak majd elérni, ami azonban így is csak a fele annak az ideális számnak, akiket szeretne elérni a tanyagondnoki szolgáltatással az önkormányzat.

– A kormány kiemelt hangsúlyt helyez a tanyagondnoki szolgálatok támogatására, állami normatívából tudjuk üzemeltetni, illetve, ha van olyan kieső rész, amit nem finanszíroz a normatíva, akkor lép be az önkormányzat támogatóként. A működési költségeket az állami normatíva finanszírozza, többnyire az eszközbeszerzéseknél kell az önkormányzatoknak beszállniuk a finanszírozásba – hangsúlyozta Fülöp Róbert. Hozzátette: Kiskunhalason mindenképpen megéri üzemeltetni ezt a szolgáltatást, hiszen kiterjedt tanyavilággal rendelkezik. Ha bővül a működtetéshez szükséges forráskeret, és a szükséges szakemberek rendelkezésre állnak, akár még tovább bővülhet a későbbiekben a tanyagondnoki szolgálat. Mindenekelőtt azonban a meglévő három öreg jármű cseréjére lesz szükség, amit nem halogathat sokáig az önkormányzat – tette hozzá.

– A tanyagondnokok munkájának értékelésekor a visszajelzésekre tudunk leginkább hagyatkozni. 

Az a tapasztalat, hogy elégedettek az emberek a tanyagondnokok munkájával. A külterületen dolgozó tanyagondnokok jelenléte biztonságérzetet ad a tanyán élőknek, azoknak, akiknek nincs más támaszuk, nekik nélkülözhetetlen a tanyagondnokok munkája – mondta Juhász György, a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ igazgatója, aki átvette az új terepjáró indítókulcsát. A szakember hangsúlyozta, hogy egy-egy tanyagondnokra mintegy 350 ügyfél jut, de szükség esetén egymás körzetében is besegítenek a tanyagondnokok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában