Lopás

2024.08.26. 12:39

Alvó férfit fosztott ki egy tini Kecskeméten

Egy alvó férfi telefonját lopta el egy 16 éves fiú Kecskemét főterén.

Baon.hu

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kifosztás miatt folytat eljárást egy 16 éves helyi fiú ellen, aki augusztus 23-án hajnalban odament egy alvó férfihoz a főtéren, majd elvitte a mobilját.

lopás, Kecskemét, bűnügy
Illusztráció
Fotó: Shutterstock

A sértett egy sörpadon hajtotta álomra a fejét, elfáradt az egyik rendezvényt követően, telefonját pedig az asztalon hagyta őrizetlenül. A kamasz kihasználta az alkalmat, és elemelte a készüléket. Szerencsére a férfi egyik ismerőse épp arra járt, és felkeltette nem sokkal a lopást követően. 

Amint a sértett észrevette, hogy bűncselekmény érte, az elkövető nyomába eredt. Ismerőse is a segítségére sietett, és ketten utolérték a tolvajt. Megtalálták a készüléket is, a tettes eldobta menekülés közben. Ezután értesítették a rendőröket, akik előállították a fiatalt. A fiú beismerő vallomást tett, majd a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – írja a police.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában