Nemzetek Ligája

11 órája

Kimaradt Gulácsi a válogatott keretből

Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.

MW

Gulácsi Péter

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Szabó Miklós

A 23 éves védő az angol másodosztályú Plymouth Argyle játékosa. Kimaradt viszont a névsorból Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa.

Gulácsi maga kérte, hogy az idén hátralévő négy mérkőzésen tekintsünk el attól, hogy meghívjuk. Súlyos sérülés után van, és rengeteg meccset kell lejátszania

– indokolta a keddi sajtótájékoztatón a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető a hálóőr kihagyását. 

Ugyanakkor biztosított minket, ha szükséghelyzet jelentkezik, akkor azonnal rendelkezésünkre áll.

Rossi az először meghívott Szűcs Kornél kapcsán arról beszélt, hogy már egy ideje követik a szereplését, a nemzeti együttesben védőként és a középpályán ötösként is bevethető. Hozzátette, Vas Gábor ugyan visszatért sérülése után, de még nincs formában, Gergényi Bence szintén sérült, Yaakobishvili Antalt pedig meghagyták az U21-es válogatottnak, így itt a lehetőség, hogy kipróbálják Szűcsöt. A kerettel kapcsolatban még annyit jegyzett meg, hogy 

Sallai Roland ugyan megsérült a Galatasaray mérkőzésén, de „semmiféle aggodalomra okot adó problémája nincsen”, az MRI alapján csupán izomfáradásról van szó.

ROSSI, Marco
Marco Rossi kihirdette a válogatott keretét
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Laczkó Zsolt vezetőedző lett a Budapest Honvédnál, ami a klub kényes körülménye ellenére is nagy lehetőség neki. Természetesen azt kívánjuk, hogy sok öröme legyen és sikerre vezesse a Honvédot. A klubnak is kívánom, hogy mielőbb visszajusson az NB I-be

– mondta a szakmai stábban történt változásról a korábban Kispesten is dolgozó Rossi, aki elárulta, 

pótlására a válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot szemelte ki, de úgy fogalmazott, még sok részletet tisztázni kell a szerepvállalásával kapcsolatban.

Rossi szerint az elmúlt hat évben adtak okot arra, hogy semmiféle cél nem tekinthető elérhetetlennek, ugyanakkor a csoportrivális Hollandia és Németország nagyjából hasonló játékerőt képvisel, mindkettő a csúcsok csúcsa a nemzetközi futballban. 

Úgy vélte, ahhoz hogy ellenük jó eredményt érjenek el, meg kell haladnia önmagát a csapatnak, azaz közel százszázalékos teljesítményre van szükség, de még így is remélni kell, hogy az ellenfél nem nyújtja a legjobbját. A kvartett negyedik tagjával kapcsolatban kijelentette, az NL élvonalában maradás szempontjából a legfontosabb, hogy a bosnyákok ellen jó eredményt érjenek el, ami különösen nehéz lesz idegenben.

Nagyon örülök, hogy idáig eljutottam, ez számomra kitüntetés. Azt, hogy ilyen hosszú időt eltölthettem a nemzeti együttes kispadján, csak kívánhattam, amikor hat éve aláírtam. Persze evés közben jön meg az étvágy, az ember mindig magasabbra törekszik. Kicsit hízelgőnek érzem, hogy még öt évet maradhassak és utolérjem Baróti Lajost, de ez csak részben múlik rajtam, nagyobb részben az eredményeken. Ehhez nagyon szép eredményekre lenne szükség

– reagált Rossi az MTI-nek arra a felvetésére, hogy következő, 69. találkozóján utoléri az örökrangsor második helyén a legendás Aranycsapat mesterét, Sebes Gusztávot.

A keret hétfőn találkozik Telkiben, a magyarok aztán jövő pénteken a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovinában vendégeskednek.

Szűcs: gyerekkori álmom kezd valóra válni

Gyerekkori álma kezd valóra válni Szűcs Kornélnak, aki azután, hogy a nyáron a Kecskeméttől az angol másodosztályú Plymouth Argyle-hoz szerződött, kedden megkapta első meghívóját a felnőtt válogatottba.

„A pályafutásom szempontjából az eddigi legnagyobb dolog, ami most velem történt. Sokat változott az elmúlt egy évben körülöttem a világ. Gyerekkori álmom kezd valóra válni” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a 23 éves futballista, akit Marco Rossi szövetségi kapitány meghívott az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe. Szűcs kérdésre válaszolva elárulta, gyerekként arról álmodott, hogy válogatott játékos lesz és kipróbálhatja magát erős külföldi bajnokságban.

BUS_9297
Szűcs Kornél
Fotó: Bús Csaba / Forrás: Petőfi Népe

Hozzátette, bízott benne, hogy előbb-utóbb érkezik majd a meghívó, de nem siettette, igyekezett úgy teljesíteni, hogy ezt kiérdemelje.

„Nem számítottam rá, hogy a külföldre igazolásom után ilyen rövid idő alatt itt fogok állni" – árulta el.

Szűcs szerződtetését augusztus elején jelentették be a Plymouth-nál, ahol a legendás angol válogatott csatár, Wayne Rooney a vezetőedző. Arról, hogy Marco Rossi számít rá a hollandok és a bosnyákok elleni mérkőzésekre készülő keretében, Burnley-ben értesült, ahol este bajnoki mérkőzést játszik a csapata.

Szűcs Kornél bő egy éve igazolt a Diósgyőrtől Kecskemétre, ahol sok támogatást kapott Szabó István vezetőedzőtől és a klub vezetőitől, amiért hálás nekik.

„Egyre több játéklehetőséget kapok Wayne Rooney-tól is, ez nagyon nagy megtiszteltetés” – folytatta hozzátéve, nagyon elégedett azzal, hogy 23 évesen itt tart, de reméli, „lesz még feljebb is”.

Marco Rossi a kora délutáni kerethirdető sajtótájékoztatón Szűcs Kornéllal kapcsolatban azt mondta, egy ideje már követik a szereplését, a nemzeti együttesben pedig védőként és a középpályán ötösként is bevethető.

A magyar labdarúgó-válogatott 24 fős kerete:

kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al Fateh SC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)

védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle FC)

középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC) Nego Loic (Le Havre AC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin)

támadók: Ádám Martin (Asztérasz Tripolisz), Csoboth Kevin (FC St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Újpest FC), Sallai Roland (Galatasaray), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában