teljes a boldogság

2020.11.13. 10:37

Így vált valóra minden álma Hódi Pamelának

Nem volt könnyű menet, meg kellett küzdeni érte, de nemrég összeházasodtak a szerelmesek.

Forrás: Hot

Hódi Pamela feleség lett, és az is kiderült, várandósan állt az oltár elé az októberi titkos esküvőjén. Pamela számára biztosan emlékezetes lesz ez az év, hiszen megélte a mennyet és a poklot egyaránt – írja a Ripost.

A csinos modell és férje, Tóth Bence májusban szakítottak, sőt felbontották a jegyességüket. Bár a szőke szépség azt nyilatkozta, kettejükön múlt, hogy a karanténban a kapcsolatuk tönkrement és nincs visszaút, júliusban mégis arról számolt be, hogy visszataláltak egymáshoz, újra egy párt alkotnak.

Mindössze két hetet töltöttek külön, aztán rájöttek, szeretnének továbbra is együtt maradni.

A tervek szerint idén nyáron keltek volna egybe, de a szakítás és a koronavírus-helyzet egyértelművé tették, hogy erre már nem kerülhet sor.

Az élet azonban kiszámíthatatlan, ahogy a szerelem is, hiszen mint láthatjuk, mindent felülír. Pamela korábban a Ripostnak elmondta, mire vágyik igazán, és most, kisebb kitérőkkel ugyan, de megvalósulni látszik minden álma.

„Szeretnénk közös kisbabát Szercsóval, de előbb legyen esküvő. Aztán szeretnénk egy szép házat is, amiben kényelmesen elférünk” – mondta Pamela, aki októberben végül várandósan állt az oltár elé és már feleségként hozza világra második gyermekét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!