Töltelék

A nápolyi gyermekkorom kedvenc édességének számított. Imádtam lassan elmajszolni a ostya közé zárt kakaó vagy citromos tölteléket olvasás vagy éppen televíziózás közben. Hazánkban a nápolyifogyasztás a 70-es, 80-as években volt a csúcson. Nem csoda, hiszen kiváló volt az édesség minősége. 

Bár olcsónak számított, nekem nem jutott belőle minden napra, így megadtam a módját, hogy kiélvezzem az édes ízeket. Szép lassan, a fogaimmal óvatosan fejtettem le egyenként az ostyalapokat, majd kieszegettem a vastag tölteléket. Szokásomat azonban az éveim múlásával lassan elhagytam, mert felnőttként mégsem illendő így enni.

A minap az ágyban heverve ötlött fel bennem, miért is ne próbáljam ki újra a régi módszert. Megtettem az előkészületeket, elővettem a nápolyis zacskót, bekapcsoltam a televíziót és belesüppedtem a fotelbe. A nosztalgiázás nem tartott sokáig. Az első ostyaszelet lefejtése után kiderült, hogy az édesség beltartalma és annak mennyisége messze alul marad a várakozásnak. A tölteték lényegében csak egy vékony hártya volt, amit nem lehet igazán majszolgatni.

Jól belegondolva, nem is tudom, hogy mit is reméltem valójában. Ha teszik, ha nem a világ megváltozott. Ma mindenből óriási a választék, mindent lehet kapni, lehet válogatni. A modern ember a bőség zavarában szenved, a színes, érdekes, figyelemfelkeltő külső csomagolás viszont nem mindig rejt magában értékeset. Ráadásul sokszor lényegesen kevesebbet terméket is tartalmaz, mint azt a csomagolásra nézve megtippeltük, vagy amihez korábban hozzászoktunk. Tendencia lett ugyanis, hogy a mennyiség győz a minőség felett.  A hiányérzet pedig továbbra is megmarad.