Illendőség

A bevásárlóközpont olyan, mint a Bibliában szereplő tejjel-mézzel folyó Kánaán. A bőség zavara megrészegíti a vásárlót, de a tudatmódosulás hatása egyeseknek viselkedésére is kihat. Biztosan mindenkinek van egy olyan vásárlással kapcsolatos története, amikor valaki másnak a viselkedése miatt felbosszantotta magát. Tény, hogy nem mindenki viselkedik úgy az üzletben, ahogy az illendő lenne.

Számomra talán a legirritálóbb, amikor valaki összefogdossa az élelmiszereket, körbetapogatja a kenyeret, a zsemlét vagy a péksüteményeket, a gyümölcsökről már nem is beszélve. Szintén illetlenségnek számít, ha a kasszánál sorban állás közben világosodik meg valaki, és jobb esetben pironkodva, lép ki a sorból, majd elrohan a hiányzó termékért. Azzal nincs is gond, ha gyorsan visszaérkezik, ám ha hosszú percekig téblábol a polcok között, már udvariatlanságnak számít.

Az arcátlanság csimborasszója, mikor a terméket kóstolgatják a vásárlók. Teszt gyanánt csipegetnek a szőlőből, az eperből, eszegetik a péksüteményt, majszolgatják a kiflit, kortyolgatják az üdítőt. Mondjuk ezzel sem lenne különösebben gondom, hogy ha amit megízleltek ki is fizetik, nem hagyják ott ebek harmincadjára. A parkolóban hagyott bevásárlókocsikat már nem is érdemes szóba hozni.

Egy szó mint száz, nem vagyunk egyformák. Egy ember jellemét sok apró mozaikkocka alkotja. Hogy kinek mi a fontos, sok mindent elárul az egyénről. Mielőtt ítélkeznénk, véleményt alkotnánk, gondoljuk el, hogy ő így működik. Az elfogadással magunknak is jót teszünk, nem idegesítjük magunkat olyasmikkel, amit nem igazán tudunk változtatni, mert ugye hiába vennénk nekik illemtan könyvet úgysem olvasnák el.