Szakmai védőréteg

Újságíróként a haváriák nem tartoztak a feladataim közé, azaz balesetekről, tűzesetekről nem én mentem tudósítani. Szerkesztőként viszont minden ilyen hír szövegén és képgalériáin át kell rágnom magamat. A feladat nem szakmailag okoz néha nehézséget, hanem emberileg. Nem véletlen, hogy amióta rengeteg ilyen anyagot olvasok, a korábbiaktól sokkal jobban félek az autóban. Nem tudatos, hanem ösztönös reakció ez.

Mivel a munkám miatt ilyen kirakatban vannak számomra ezek az esetek, nehéz tőlük elvonatkoztatnom. Persze, kicsit az orvosokhoz hasonlóan, megtanulunk kívül helyezkedni, és tényleg csak munkaként tekinti ezekre a történetekre is. Egészen addig többé-kevésbé működik is, amíg egy karambolnál vagy egy súlyos tűznél ki nem derül, hogy jól ismerem az érintetteket. Amikor egy roncsot látva vagy egy égő épületet nézve tudatosul bennem, hogy ezúttal nem ismeretlenek lettek egy tragédia áldozatai vagy károsultjai, az felkavaró. Hirtelen csontig hatoló kellemetlen érzés jár át. Ritkán történik ilyen, szerencsére, de volt már rá példa.

Félre értés ne essék, ilyen helyzetekben az utolsó utáni helyen áll, hogy egy újság vagy hírportál szerkesztője hogyan érzi magát egy hír hallatán. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ilyenkor érzem át, milyen groteszk helyzeteket tud produkálni az élet. Nekem „csak” egy újabb hír a munkaidőm folyamán, valakinek pedig élete legfájdalmasabb napja. Ráadásul, én nem is vagyok ott a helyszínen, újságíró kollégám, aki viszont az események frontvonalában dolgozik, még inkább ki van téve ezeknek a súlyos érzéseknek. Képződik persze egyfajta „szakmai védőréteg” az ember lelke körül, de azért mindentől nem lehet függetleníteni magunkat. Így vannak ezzel, sőt, még inkább így vannak ezzel a tűzoltók, mentők, rendőrök, orvosok, ápolók, szociális munkások, mindenki, aki segítő szakmában dolgozik, és elkerülhetetlenül találkozik a legsötétebb pillanatokkal is.

Közhely, de épp ezért igaz, hogy amikor látod (ráadásul szinte naponta), hogy percek alatt kettétörhet egy élet, megpróbálod értékelni azt, amid van. Nem is tudnék másként tenni, olyan élesen hasítanak belém ezek a történetek.